A következő kormányra marad a TANAP zónásítása

Pozsony |

<p>Nyílt napot szervezett szombaton a Nagy József (Híd) vezette környezetvédelmi minisztérium, s egyben az újbóli létrejötte óta eltelt egy évet is értékelte.</p>

Nagy szerint az elmúlt egy év nagy hozadéka, hogy sikerült elfogadni a régi környezeti terhekről szóló törvényt, amelynek szükségességét már két évtizede hangsúlyozzák a hazai közbeszédben. A jogszabály lehetővé teszi, hogy országszerte számos helyen felszámolják a régebbi ipari szennyezések következményeit.

A tárcavezetők közölte, hogy a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) új zónásítása a következő kormányra marad. Az erre vonatkozó javaslatot az eredeti tervek szerint 2011 végén kellett volna előterjesztenie a minisztériumnak.

Nagy József úgy véli, nemcsak a Híd, hanem valamennyi jobboldali párt szorgalmazni fogja a szaktárca fenntartását. (A minisztériumot Robert Fico kormánya idején felszámolták, más tárcákkal integrálták, hogy ezzel pénzt takarítsanak meg a válság sújtotta országnak, de vita tárgya, hogy valójában mennyit lehetett megtakarítani ezzel a lépéssel. Iveta Radičová kormánya tavaly ősszel visszaállította a minisztériumot – a szerk. megj.)

A tárcánál tartott nyílt napon érdekes kiállítással várták az érdeklődőket, és civil szervezetek is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. (TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?