A kormánypártok elnökei garantálták a konszolidációhoz szükséges szavazatokat

kormány kk

A Smer, a Hlas és az SNS elnökei biztosították egymást, hogy a kormánykoalíciónak továbbra is megvan a parlamenti többsége, és garantálták a fontos törvényekhez szükséges szavazatokat, beleértve a konszolidációs csomag és a tranzakciós adó elfogadását. Erről a szerdai koalíciós tanácson született egyezség – tájékoztatott a kormányhivatal.

A pártelnökök tárgyaltak a Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi, Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális és Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványokról is. „Semmi ok a leváltásukra, és a kormánypárti képviselők ennek szellemében fognak szavazni” – tette hozzá a hivatal. Ezekre a szavazásokra a most zajló parlamenti ülésszak végén kerül sor.

A konszolidációs csomagról kedd óta tárgyal második olvasatban a parlament, a szavazás csütörtökön lesz, utána közös sajtótájékoztatót tart a hátrom pártelnök.

Andrej Danko, az SNS elnöke reméli, hogy a koalíció egységesen támogatni fogja a kormányt a konszolidációs csomagról való szavazás során. Szerinte az előző kormányok felelőtlen kormányzása miatt kell most kemény döntéseket meghozni. „Büszke vagyok azonban arra, hogy az SNS megvédte a minisztériumai érdekeit. A konszolidáció ellenére alacsonyabbak lesznek a szállásadók és a vendéglátóhelyek adóterhei. Segítettük a vállalkozókat és a kis cégeket, ugyanakkor több pénz jut majd a sportra, a turizmusra és a kultúrára” – fogalmazott Danko a közösségi hálón közzétett nyilatkozatában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?