A kórházak szövetsége szerint a kormánynak segítenie kell az egészségügyet

koronavírus
Pozsony |

A kormánynak nem azt kell keresnie, ki a hibás a kórházakban kialakult helyzetért, inkább segítenie kell az ágazatot – fogalmazott állásfoglalásában a Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS). Az állásfoglalásról Miroslav Valaštík, az szövetség irodavezetője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

Az ország több kórházában is súlyos a helyzet. Január 5-ig 1265 beteget szállítottak a hálózathoz tartozó kórházakba, ami a Covid-19 miatt kórházba került páciensek 44,1%-a. „106 beteg lélegeztetőgépen van, ami az összes így kezelt beteg 42,9%-a. Az kórházi ellátásra szoruló betegek száma napról napra nő” – mutatott rá Valaštík.

Hangsúlyozta, szerinte ebben a helyzetben, amikor a koronavírus-fertőzéssel küzdő betegek csaknem felét magánkórházakban kezelik, elfogadhatatlan, hogy a nem állami kórházakat azzal vádolják, nem vettek kész kellő mértékben a járvány elleni küzdelemben. „Számos magánkórház az összeomlás küszöbén áll a fertőzöttek nagy száma miatt, és az egészségügyi dolgozók közül is sokan megbetegedtek” – emlékeztetett Valaštík.

A Szlovákiai Kórházak Szövetsége felszólította a kormányt, gyorsítsa fel a lakosság beoltását, és határozottabban tartassa be a járványügyi előírásokat. „Felszólítunk minden érintettet, ne gördítsenek akadályokat egymás elé. Ideje, hogy a kormány abbahagyja a bűnbakkeresést, és tegyen lépéseket a teljes ágazat megsegítésére, hogy az képes legyen megbirkózni ezzel a kritikus helyzettel” – tette hozzá Valaštík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?