A Híd támogatja a mentőcsomagot

Kassa |

<p>A Híd azt tartja felelősségteljesnek és szükségesnek, hogy erősítse Szlovákia részvételét az euróövezeti mentőcsomagban - jelentette ki Bugár Béla elnök a párt Kassán tartott ötödik közgyűlése után.</p>

"A mentőcsomaghoz való viszonyulás a Szlovákia jövőjéhez és az Európai Unió jövőjéhez való hozzáállás" - idézte a párt által elfogadott határozatból. Leszögezte, pártja az ország jövőjére tekintettel támogatja a csomagot. Megállapította, hogy a kongresszus nem fogadott el semmilyen olyan állásfoglalást, amely kötelezné a Híd képviselőit, hogy a mentőcsomagról tartandó voksolás egyben bizalmi szavazás is legyen a kormányról.

Szerinte a kormánypárti vezetők hétfői egyeztetésén napirendre kerül majd, hogy a szavazás egyben bizalmi szavazás is legyen, még akkor is, ha ezt hivatalosan egyelőre egy koalíciós párt sem javasolta.

Bugár úgy véli, nagyon fontos szerepet játszik a koalíció csesztei (Častá-Papiernička) egyeztetése, amelyre a kormányoldal mind a 79 képviselőjét meghívták.

A Híd elnöke ismét bírálta a mentőcsomag szlovákiai elfogadását ellenző koalíciós partnert, az SaS-t, amiért politikai jó pontokat akar a mentőcsomag elutasításával, és az Európai Unió képviselőit is sértő brosúrát ad ki ezzel kapcsolatban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?