A helyrerázódás esélye…

Befejezve hát immár a nagy mű, utolsó kötetéhez érkezett az 1980-ban elindított sorozat, ahogy az egész vállalkozás spiritus rectora, Fónod Zoltán írja Számadásában. Ha arra gondolunk, hogy ez az első ilyen vállalkozásunk, hiszen még az irodalmunk története sincs megírva, akkor csak megemelhetjük a kalapunkat.

Befejezve hát immár a nagy mű, utolsó kötetéhez érkezett az 1980-ban elindított sorozat, ahogy az egész vállalkozás spiritus rectora, Fónod Zoltán írja Számadásában. Ha arra gondolunk, hogy ez az első ilyen vállalkozásunk, hiszen még az irodalmunk története sincs megírva, akkor csak megemelhetjük a kalapunkat. Annak ellenére, hogy az ismert okoknál fogva nemcsak Fábry életműve volt göröngyös, egyenetlen, ide-oda kanyargó, hanem ilyen volt a sorozat útja is. Csak ezzel magyarázható, hogy az életmű két legfontosabb opusa, a negyvenes években íródott A vádlott megszólal és az Üresjárat csak az utolsó kötetben kapott helyet, a hatvanas évek végén írott munkák után. De mivel magyarázható, hogy „máig ismeretlen és kiderítetlen okok miatt” kimaradt az 1937-es Fegyver s vitéz ellen kötet teljes anyaga?

Gályapadból laboratórium — ezért történhetett, hogy a tizenkét kötet közül alighanem ez az utolsó a legizgalmasabb, legértékesebb, hiszen ebben található az életmű két legfontosabb írása. S itt nem is elsősorban a legendás A vádlott megszólalra gondolok, már csak azért sem, mert ez hatvannyolc óta többször is megjelent, hanem az Üresjárat című, 1945 és 1948 között írott naplóra, hiszen ez végül is egy fél évszázadon át ismeretlenül lappangott, s még az 1991-ben megjelent változat is csak töredékes-kihagyásos volt, így a mostani az első teljes szöveg, noha a szerkesztő sejteti, hogy ez is csak az eddig előkerült anyagra érvényes. Elképzelhető, hogy lappang még valahol valami.

Igazságtalanok volnánk azonban, ha csak e régi írásokat tartanánk az utolsó kötet hozadékának. Noha az időrend szerinti anyag csak Fábry utolsó egy-két esztendejéből (1969—70) válogat, épp ez az 1968-at követő két év volt a legizgalmasabb. Mert bár látnivaló, hogy a nagybeteg Fábry egyre kevesebbet bír dolgozni, az a kevés, amit ír, nagyon is fontos, nagyon is lényegbevágó. ĺgy a Csemadok Központi Bizottságának írt levél, melyben előre megérzi, milyen leszámolások következnek majd a hatvannyolcasokkal, s hogy ezt nem is a szlovákoknak kell majd elvégezniök, elintézik ezt majd a magyarok egymás között: „De most mi történik berkeinkben? …viszálykodások törnek ki sorainkban…, és így mi magunk leszünk azok, akik… a lehetőségeket illuzorikussá tesszük saját sorainkban… Én már nem sokáig leszek veletek, köztetek; arra kell gondolnom, mi lesz velem, mi jön utánam, mi lesz velünk, mi lesz veletek, szlovákiai magyarok?!”

S persze szorosan összefügg épp e levéllel a Végrendelet: „Végrendeletemmel nem akartam sem többet, sem kevesebbet, mint szlovákiai magyar lényegünknek, a vox humanának látható emléket és továbbható folyamatosságot biztosítani. Stósz és jómagam a vox humana fogantatásának, dajkálásának, kifejlődésének — úgy hiszem — nem voltak méltatlan tényezői, és ezért elvárhatják, hogy az utánuk következők ne feledkezzenek meg rólunk. Stósz, 1970. január 20-án.”

Hát, hogy e jámbor óhaj teljesült-e, enyhén szólva több mint kérdéses. A Fábry Összegyűjtött írásai megjelent ugyan (több mint szimptomatikus: a sorozatot záró kötet Számadás című előszavát 1995. február 3-i dátummal jegyzi az összeállító Fónod Zoltán. Igen, hét teljes esztendőbe került, míg a kiadó összekaparta a pénzt.), ám a hangos utódok ítélete Fábryról, a „középszerű publicistáról” túlságosan is megmérgezte a levegőt. A centenárium, tudjuk, mélyponton találja az alkotókat, ám utána jön a helyükre rázódás. Ez még vár Fábryra és ránk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?