A Cs-tartomány kulcsai

Közel fél évszázad ad keretet annak a negyven tanulmánynak, írásnak, megközelítésnek egy kötet lapjain, amely Pomogáts Béla összeállításában, a magyar költészet egyik legérdekesebb alakjának, Cselényi Lászlónak munkásságáról, alkotásairól, életpályájáról szól. Költőfenegyerekként indult, és máig meg nem tört költészetének lendülete.

Tudatos, határozott, egyéni látásmód, fogalmazásmód a Cselényi-féle költészet; indulásától pályájának mai napi fennragyogásáig töretlen, határozott ívet húz. Igaz, sokszor a meg nem értés, a fanyalgás, a mellőzés, az aktuális politika fintorgása, az értelmezést mellőző, a nyitottságtól távol álló olvasóközönség hurrogása kísérte ezt a pályát. Ez hál’ istennek nem látszik meg a verseken. Cselényi nem az a fajta költő, akit csak úgy megzavarna az ilyesmi. Tudtommal egyetlen szekértábornak sem volt tagja, nem kötötte magát szerkesztőségi íróasztalhoz sem túlságosan hosszú időre. A VERS-nek élt és él. Az alkotás a lételeme, a gondolkodáskörnyezet pedig mindig költészetté avatott világ, profán érzések, szentségek és lidérces harcok, ringató szerelmek és nyüszítő fájok idején is. Ismeretlen-ismerős világ Cselényi világa, ismeretlen-ismerős érzések, szavak, szóforgácsok, halmazzá gyúrt gondolatok, összeolvasztott álmok ringatásában. Ezt tudja a költő, mert ő is ilyen. Lázas álmodó és hihetetlenül pontos krónikás. Lázadó és polgár, garabonciás és térképész, dalnok és riporter egy személyben.

Meg- és kiismerhetetlen világ-e az övé? Mi kell a Cselényi-féle költészet (mert igenis specifikum ez) megismeréséhez, kódjainak feltöréséhez? Semmi különleges! Csak az átlagosnál egy kicsivel nagyobb nyitottság. Szabadságérzet legalább bent a lélekben. Nagy adag vállalkozói szellem, felfedezői hajlam, önismereti tortúrákhoz, önmarcangolás elviseléséhez szükséges bátorság és erő. Aztán a Cselényi-féle költészet (ami mindezek birtokában igen izgalmas és teljesen átérezhető és érthető szöveggé válik) egyszerűen kinyílik. Minden erőszakoskodás nélkül.

Ennek a megnyitó, felismerő folyamatnak hatásairól, a visszahatásokról az igazi Cselényi-költészet felismerésének öröméről, a „költő vagyok, mit érdekel engem a költészet maga” különleges lelkiállapotának felismeréséről írnak az Escorial avagy a Cs-tartomány című kötet szerzői. Sokan már túlpartiak, hiszen az időrendben első írás Cselényi Lászlóról Fábry Zoltán tollából még 1959-ben jelent meg. A legfrissebb pedig 2002-ben. A legjelesebb szlovákiai és magyarhoni irodalmárok közt a teljesség igénye nélkül szemezgetve Pomogáts Béla, aki szerkesztőként is jegyzi a kötetet, Turczel Lajos, a korábban már említett Fábry Zoltán, Zalabai Zsigmond, Koncsol László, Tóth László, Dusza István írásai mellett a pályatársak, a barátok, a Cselényi-féle költészet értő olvasói és elemzői, Tőzsér Árpád, Duba Gyula, Kovács Magda, Zalán Tibor, Esterházy Péter, Határ Győző írásai vallanak erről a különleges világról.

Személyes hangvételű kötet sikeredett. Lenyomata egy fél évszázad költői fejlődésének, egyfajta mutatógörbéje az olvasói fejlődésnek, a gondolkodásmód nyílásának. A megközelítések természetesen viszonylagosak. Mindenki a saját kulcsait használva nyitotta meg Cselényi verseit. Ez ennek a könyvnek akarva-akaratlanul is az igen nagy varázstudománya. Hogy a mindenkori olvasót nem rendszerbe akarja foglalni, hanem az olvasó-szerző saját versmegismerési folyamatát kívánja bemutatni. Negyvenféleképpen. Hogy aztán majd a kedves olvasó még a saját olvasatát hozzátehesse. Mert Cselényit olvasni kell és érdemes. Provokatív, mert első pillantásra érthetetlennek tűnik. Pedig „csak” szabad. A lazának tűnő szöveghalmazokból az át-átkötődő motívumok, jelzések, utalások, verssorok és szómorzsák, szómágiák és világteremtő imák, hideg félmondatok, koppanó hasonlatok és rikoltó színek kavalkádjában nem a költőt, hanem magunkat találhatjuk meg. Cselényi szemérmesen elbújik, teret enged olvasója személyiségének és élményeinek, rezdüléseinek. Mintha egy belső álomvetítésen repülne végig az olvasó. Fogalmakkal, filozófiai alapkérdések válaszaival zsonglőrködik, miközben két lábbal a földön jár, miközben lelke ismeretlen tartományokat jár be és hódít meg.

Mindenki magából indul ki Cselényi költészetének megismerésekor. Bevallja vagy sem, de mindenki izgalmat, kihívást érez ezekben a szövegekben. Van, akit meglódítanak, van, akit lecsendesülő gondolkodásra biztatnak. Egyéniségtől függően. Mindazok, kik írtak Cselényi költészetéről, egyfajta szellemi utat jártak meg. Vándorlást belső énjükben. Tárt lélekkel hagyták belezuhanni a termő és befogadó szellem talajába a versek-szövegek sorait-szavait. Ott kinőhettek aztán a befogadó talaj összetételének és a szellemi, lélekbeli környezetnek a hatásaitól módosult vers- és szövegértelmezések. Egyéniek, eredetiek, sajátosak, mint maguk az eredeti, olvasott szövegek.

Pályaív rajzolata egy gyűjteményes antológiában. ĺv, aminek a vége a végtelenben van. Mert amíg olvasó van, amíg olvasói kedv támad Cselényi műveit olvasni, és ezt bizton állítom, mindig volt és lesz, addig ennek az ívnek az ereje rajzolódik tovább. A Pomogáts Béla által megszerkesztett kötet egyáltalán nem hagyományos tanulmánygyűjtemény. Jó szemmel, pontosan hangsúlyozott sorrendben, fontosságának végre méltó helyet kapva tükrözi Cselényi költészetének minden fényét.

Szászi Zoltán