A berlini merénylet nem volt meglepetés

<p>Jaroslav Naď biztonságpolitikai elemzőt, a Szlovák Biztonságpolitikai Intézet (SSPI) igazgatóját a berlini eseményekről kérdeztük.</p>

Megelőzhető lett volna a berlini terrortámadás? A biztonsági szervek hibáztak, vagy ilyen támadást, támadásokat nem lehet minden esetben megelőzni?

Ez több tényező kombinációja. Ilyen támadás előkészületeit tényleg nagyon nehéz időben regisztrálni, a tervezést nem lehetett felfedni, egy teherautó elrablását és a vele elkövetett terrortámadást tényleg nagyon nehezen lehet megelőzni. Másrészt azonban az ilyen rendezvényeket, ahol nagyobb embertömegre lehet számítani, nem lehet úgy megszervezni, hogy oda teherautóval olyan könnyen be tudjanak jutni, mint ahogyan azt Franciaországban és most Berlinben is láttuk. Főleg az olyan városokban, ahol nagy a veszélye egy terrortámadásnak. Nem mondanám, hogy a biztonsági szervek hibáztak, inkább úgy látom, hogy nem biztosították megfelelően ezt a rendezvényt, feltehetően a város, aki ezt szervezte.

Idén ez már a második ilyen jellegű, teherautós támadás. Kénytelenek leszünk Európában azzal a tudattal élni, hogy az ilyen támadások bármelyik városban megismétlődhetnek?

Igen, a berlini terrortámadás – sajnálatos, hogy ezt kell mondanom – egyáltalán nem meglepetés. Biztonsági szakemberek, elemzők már régóta figyelmeztetnek arra, hogy Németország és speciálisan Berlin olyan hely, ahol a terrortámadások kockázata nagyon magas. Tehát ez nem ért meglepetésként. Szerintem azok az emberek, akik ilyen rendezvényeken nagyobb városokban, a magasabb fenyegetettségű országokban részt vesznek, azok számolnak is azzal, hogy ilyen események megtörténhetnek.

A berlini támadás azt jelenti, hogy Szlovákiában is magasabb lett a terrorfenyegetettség, vagy Szlovákia még mindig olyan országnak tekinthető, ahol ilyen támadásnak nagyon kicsi az esélye?

Nem hiszem, hogy most magasabb lenne a terrorveszély az országban, de azt sem állítanám, hogy nálunk ilyen támadás nem történhet meg. Szlovákia nem elsődleges célországa a terroristáknak, nem annyira érdekes ország, mint a nagy nyugat-európai államok. A terrorszervezetek nem rendelkeznek olyan háttérrel, mint más országokban, Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy Belgiumban. A terrorveszély nálunk tehát sokkal alacsonyabb, de nem lehet teljesen kizárni, hiszen Ausztriában, Bécsben több olyan szervezet is működik, amelyek közel állnak tényleges terrorszervezetekhez. Ők dönthetnek akár úgy is, hogy Pozsonyban követnek el támadást.

Robert Kaliňák belügyminiszter bejelentette a biztonsági intézkedések szigorítását. Több lesz a rendőr az utcákon, szigorúbban ellenőrzik majd az osztrák határt. Elegendőek ezek az intézkedések a terrorfenyegetettség hazai szintjét figyelembe véve?

Szerintem annak jó hatása lehet, ha a köztereken járőröző rendőrök száma nő. Az emberek biztonságérzetét ez növeli. Másrészt azonban úgy vélem, hogy a miniszter által bejelentett intézkedések elsősorban a lakosság megnyugtatását szolgálták, nem lesznek alapvető változások a jelenlegi helyzethez képest. Nem hiszem, hogy szigorúbb határellenőrzéssel az osztrák–szlovák határon megelőzhető lenne egy terrortámadás, ez meglehetősen naiv elképzelés.

Felkészültek a hazai rendvédelmi és biztonsági szervek egy terrortámadás megelőzésére vagy legalább megállítására? Az utcákon járőröző rendőrök képesek lennének megállítani egy berlinihez hasonló támadást?

Ez a rendőrök mentális és fizikai felkészítésének kérdése. Nekik valóban képeseknek kell lenniük minden helyzetben beavatkozni, erre kell őket felkészíteni. Örülnék neki, ha azt mondhatnám, hogy nálunk az ilyen kiképzés magas színvonalú, de úgy vélem, hogy nem az. Elég, ha azt nézzük, milyen összeget fordítunk biztonsági intézkedésekre. Sem a rendőrség, sem a védelmi tárca nem rendelkezik megfelelő költségvetéssel ahhoz, hogy a rendőrök, katonák megfelelő kiképzést kapjanak, és ez vonatkozik a titkosszolgálatok munkatársaira is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?