A belügyi tárca nekiment Kiskának a műtét miatt

Pozsony |

<p>Andrej Kiska államfőt itthon is megműthették volna &ndash; állítja a belügyminisztérium. Az államfő csütörtökön csípőműtéten esett át a nyugat-csehországi Pilsenben. Kiska hivatala viszont azt állítja, a belügyminisztérium orvosai levélben külföldi kórházat javasoltak az államfőnek.&nbsp;</p>

Andrej Kiska államfőnek jó ideje csípőfájdalmai voltak, mivel a konzervatív gyógymódok csődöt mondtak, a műtéti beavatkozás volt az egyetlen megoldás. Egy speciális eljárással, úgynevezett endoszkopikus eszközzel műtötték meg az államfőt Pilsenben, mely a jelenleg ismert legkisebb beavatkozást igénylő módszer.  Az államfő hivatala csak a műtétet követően tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy Kiskát megoperálták. Nem sokkal később a belügyminisztérium akcióba lendült. „A belügyhöz tartozó pozsonyi Szent Mihály Kórház orvosai azt javasolták az államfőnek, hogy a rózsahegyi katonai kórházban műttesse meg magát” – tolmácsolta a kórház hivatalos állásfoglalását Andrea Dobiášová, a belügyminisztérium szóvivője. A kórház szerint az elnök az ő ajánlásuk nélkül, maga választotta a csehországi kórházat.  „Andrej Kiska államfőt rendkívül meglepte a belügyminisztérium álláspontja, hiszen kezelését és külföldi műtétjét a tárcához tartozó kórház orvosaival hónapokon keresztül egyeztette” – közölte Roman Krpelan, Kiska szóvivője. Krpelan tájékoztatása szerint az államfő több hónapos kezelésen esett át a pozsonyi Szent Mihály Kórházban. Eredménytelenül. Ezt követően Pozsony Ruzsinov városrészében található kórház, valamint a besztercebányai klinika orvosaival is konzultálta állapotát. Több vizsgálaton átesett, melyek eredményeit eljutatta a belügy orvosaihoz is. Egyeztetett továbbá Ján Grauzelel, a Szlovák Artroszkópiai Társaság alelnökével is.  „A Szent Mihály Kórház írásos állásfoglalásában azonosult Grauzel doktor ajánlásával, aki azt javasolta Andrej Kiskának, hogy a pilseni kórházban operáltassa meg magát” – közölte Roman Krpelan. Hozzátette: Andrej Kiskának egy nappal a beavatkozás előtt, amikor a kötelező ellenőrző vizsgálatokon vett részt, egy számára ismeretlen orvos, aki korábban nem vett részt az államfő kezelésében, tett említést a rózsahegyi kórházról.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?