2016-ra szlovákiai műhold keringhet a világűrben

2016-ra szlovákiai műhold keringhet a világűrben
Pozsony |

<p>Szlovákia 1993-as létezése óta még nem állított pályára olyan tárgyat, amely teljes egészében hazánkból származott volna &ndash; a tervrajztól a megvalósításig.</p>

Szlovákia teljes egészében hazai készítésű műholdját, az skCube-ot 2016-ban tervezik fellőni az űrbe. A prototípus már készülőben, a tervek szerint 2015 tavaszán megkezdik a tesztelését. Az eredményektől függően készítik el a műholdat, amely 2016-ban pályára is állhatna. A projektről tájékoztató Jakub Kapuš elmondta, hogy a megvalósításban nagy szerepet játszottak az eddig a sztratoszférába felengedett balon szondák is. Kapuš elárulta, hogy az egyes lépések konzultációra szorulnak, ezért együttműködnek más hasonló projekteket megvalósító országok csapataival, így Magyarországgal is.

Az eredeti költségvetés 89 700 euróval számolt – ezt az összeget az Oktatásügyi Minisztérium és a Közlekedésügyi, Építési és Régiófejlesztési Minisztérium bocsájtotta rendelkezésre, amely egy húszezer eurós kedvezményes rakétafellövéssel számolt. Ez kezdeményezés azonban nem járt sikerrel, így növelni kell a kezdetben kiszámolt kiadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?