15 éves az MKP

Dunaszerdahely/Pozsony |

<p>Pártrendezvényektől lesz ma hangos Dunaszerdahely. A csallóközi városban az MKP és a Híd is rendezvényeket tart. Délelőtt a pártok Országos Tanácsai üléseznek, az MKP Dunaszerdahelyen, a Híd pedig Pozsonyban. A tanácskozásokon szó lesz egyebek mellett a jelöltlistákról, amelyekkel a két párt a novemberi megyei választásokra készül.&nbsp;</p>

Délután az MKP fennállásának 15-ik évfordulóját ünnepli kongresszussal, ExperiDance fellépéssel, és a Pro Probitate díj átadásával. A kongresszus meghívottjai közt határon túli magyar pártelnökök, magyarországi kormánytisztviselők és hazai szlovák pártok politikusai is vannak. Európai konzervatív pártok is üdvözlik az MKP-t. Nem lesz jelen azonban Bugár Béla, aki eddig a leghosszabb ideig volt a párt elnöke, de négy éve kilépett. A Híd, pontosabban Nagy József a Csallóközi Maratonra várja szimpatizánsait – a meghívó szerint Mikuláš Dzurinda is a résztvevők között lesz. Este R-GO koncerttel zárul az akció. Legyen a három kicsi helyett egy nagy; a mečiari törvény miatt egyesülni kell – 1998-ban ezzel a két indokkal jött létre a szlovákiai magyar pártok fúziójaként a Magyar Koalíció Pártja. Ma Magyar Közösség Pártja néven 15. születésnapját ünnepli. A bársonyos forradalom után ugyanúgy indult a szlovákiai magyar politizálás, mint ahogy Csehszlovákia 1918-as létrejöttekor. Sok párttal. A két világháború között több mint 16 évig tartott, míg Egyesült Magyar Párt néven egy tömörülés jött létre, 1989 után erre csak kilenc évet kellett várni. Mečiar nélkül nincs MKP?Igaz, kérdéses, a harmadik Mečiar-kormány által megalkotott, az ellenzék számára előnytelen választási törvény kényszerítő hatása nélkül mikor egyesült volna a konzervatív Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, a nemzeti Együttélés és a liberális Magyar Polgári Párt (korábban FMK). S egyáltalán egyesült-e volna. „Ezt nehéz megmondani, és történelmietlen is megvitatni, mi lett volna ha. Nem kizárt, hogy a mečiari jogszabály nélkül is bekövetkezett volna az egyesülés” – véli Csáky Pál, az MKP exelnöke, aki 1998 előtt az MKDM-ben együtt politizált Bugár Bélával. „Akkor is azt mondtam, hogy közös politikai akarat is kellett hozzá” – mondja Bugár, aki az egyesült párt első elnöke lett. Szerinte talán létrejött volna az egyesülés, ám nem olyan gyorsan. Majd hozzáteszi: „és lehet az is, hogy nem jutottunk volna el odáig, hogy kiváltunk az MKP-ből.” Berényi József 1998-ban a legkisebb magyar párt, az MPP politikusa volt. A párt jelenlegi elnöke szerint a mečiari törvény nélkül valószínűleg nem jött volna létre az MKP. „Ugyanakkor mind a három pártban megjelent már az egységesülés igénye, de ha a törvény nem kényszerítette volna ki, ez 1998-ra még nem érett volna be” – teszi hozzá. S hogy mivel járult hozzá Vladimír Mečiar a magyar pártok egyesüléséhez? Hónapokkal az 1998-as parlamenti választás előtt olyan választási törvényt hozott, melynek értelmében a koalíciók bejutási küszöbe annyiszor 5% lett, ahány párt alkotta a tömörülést. A mečiari törvény értelmében a Magyar Koalíciónak 10 vagy 15 százalékot – attól függően, hány párt alkotta volna – kellett volna hoznia. Utóbbira semmi esély sem volt. Zűrös egyesülésMiután 1998 februárjában Mečiar bemutatta törvénytervezét, beindultak a tárgyalások az MKDM, az Együttélés és az MPP között. A három párt már 1994-ben is koalícióban, Magyar Koalíció néven jutott parlamenti képviselethez. A tárgyalásokat megélt politikusok beszámolói szerint rendkívül komplikált, beszólásokkal tarkított egyeztetések során, olykor vért izzadva jött létre az egyesülés. A politikusok felett ugyanis ott lebegett Damoklész kardja: ha nem egyeznek meg, a honi magyarság parlamenti képviselet nélkül marad. Az egységes párt végül június 21-én jött létre Dunaszerdahelyen. A közgyűlésen az MKP elnökévé Bugár Bélát, általános alelnökévé Duka Zólyomi Árpádot, tiszteletbeli elnökévé Duray Miklóst választották. A keresztény-konzervatív-népi platform – a korábbi Együttélés és az MKDM – elnöke Csáky Pál, a polgári-liberális platform elnöke A. Nagy László lett, egyben mindketten elnökhelyettesekké is váltak. Az MKP mindkét exelnöke, s jelenlegi vezetője is úgy látja, helyes lépés volt a közös párt létrehozása. „Az elődpártok egyébként, annak ellenére, hogy versenyeztek, soha nem ellenségként tekintettek egymásra, ezért is tudtak egyesülni” – véli Bugár Béla. Csáky Pál szerint az egységes MKP olyan politikai potenciál volt, amely kül- és belpolitikailag is komoly tényezőnek számított. „Hogy ez helyes döntés volt, bizonyítja a két Dzurinda-kormány időszaka” – teszi hozzá a politikus. Berényi József úgy látja, szükségszerű és szerencsés is volt a fúzió, és „a választási eredmények megmutatták, hogy van igény egy egységes magyar pártra”. A pártszakadásIgény volt, csak az egyetértés vált hiánycikké, így az egységes magyar politizálásnak 2009- ben, 11 évvel az MKP megalakítása után vége szakadt. 2007- ben kiélezett és szoros küzdelemben Csáky Pált választották meg az MKP élére, a következő két évben pedig fokozatosan tovább nőttek a párton belüli feszültségek. Az egyik tábor olvasata szerint Bugárék megbontották a magyar politikai egységet, a másik tábor szerint Csákyék szorították ki a volt elnököt és híveit a pártból. 2009 nyarán létrejött a Híd, azóta pedig a magyar szavazatok ismét több (igaz, ezúttal csak két) párt között oszlanak meg. Az MKP a pártszakadás óta parlamenten kívül tevékenykedik. Annyi magyar képviselőt pedig sem 2010-ben, sem tavaly nem sikerült a törvényhozásba juttatni, mint az egységes párt idejében. (MSz, vps) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?