12 év után távozott a Smer nyitrai kiskirálya

Tibor Glenda
Nyitra |

Tizenkét év után lemondott a Smer kerületi elnökének tisztségéről Tibor Glenda, a párt egyik legbefolyásosabb regionális tisztségviselője.

Saját szavai szerint 63 évesen már az unokákkal akar foglalkozni, de olyan hangok is vannak, melyek szerint a pártban megelégelték az önkényeskedését.

Többet ártott, mint használt, mert túl messzire ment, és ez most olyan időszak, amikor legalább a látszatra vigyázni kell – mondta lapunknak a Smer egyik megyei képviselője.

A párt kerületi elnöksége értesüléseink szerint megkönnyebbüléssel fogadta, hogy Glenda nem ragaszkodott a posztjához, amikor jelezték neki, hogy ideje volna távozni. Az új kerületi elnök június 5-től a 38 éves Martin Nemky, a párt volt járási elnöke és parlamenti képviselője, Nyitra alpolgármestere. A párt járási elnöki tisztjét Zdenko Svoboda, Tibor Glenda asszisztense vette át, vagyis Glenda vélhetően továbbra is befolyással lesz a járási történésekre.

Maga Glenda azt nyilatkozta a lemondását követően, hogy mivel ő a legidősebb a Smer parlamenti képviselői klubjában, úgy látja, itt az idő átadni a helyét a fiataloknak. Robert Ficóhoz, a párt elnökéhez hasonlóan azonban ő is hangsúlyozta, nem megy sehová, továbbra is a parlamenti frakció alelnöke marad, és a regionális politikába is besegít. Sokak szerint a háttérből továbbra is ő fogja irányítani a párt regionális struktúráit.

2010-ben ő állt amögött, hogy a megyei alelnököt, Ľubica Burdovát minden tisztségéből leváltották. Burdová a lévai kórház privatizációja miatt bírálta Glendát, és miután valakik felgyújtották komjáti házát, visszavonult a politikából. A megyei alelnöki poszton az a Vladislav Borík váltotta, akit a megyeháza építésére kiírt közbeszerzési pályázat manipulálása miatt feltételesen elítélt és minden közhivatal betöltésétől eltiltott a bíróság. A vizsgálat során felmerült, hogy Tibor Glenda ajánlására kellett bizonyos vállalkozókat előnyben részesítenie, de mivel Borík vádalkut kötött és mindent magára vállalt, ezen a szálon nem nyomoztak tovább.

2017-ben Renáta Kolenčíkovát távolította el Glenda a párt regionális vezetéséből, aki arra figyelmeztetett, hogy a kerületi elnökre túl nagy befolyással van a Bonul biztonsági szolgálatot működtető és az állami megrendeléseket sorra nyerő Bödör család.

Tibor Glenda lánya, Silvia Glendová 2006 és 2010 között volt Robert Fico kormányfő, majd 2013-tól 2015-ig Ľubomír Vážny kormányalelnök szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?