Száz koronát is kérhetnek a pontyért

Pozsony. Megközelítőleg 20 százalékkal kell idén többet fizetnünk a karácsonyi pontyért, mint tavaly. Az 1. osztályú hal ára kilogrammonként így eléri a 80–88 koronát, az osztályon felülié pedig megközelíti a 100 koronát.

Pozsony. Megközelítőleg 20 százalékkal kell idén többet fizetnünk a karácsonyi pontyért, mint tavaly. Az 1. osztályú hal ára kilogrammonként így eléri a 80–88 koronát, az osztályon felülié pedig megközelíti a 100 koronát. A drágulás főként arra vezethető vissza, hogy Csehországban és Szlovákiában eltérő adóval terhelik az élelmiszert, így a halat is, márpedig az ünnepek előtt nálunk árusított ponty 99 százalékát Csehországból hozzuk be. A cseh és a szlovák korona közötti árfolyamkülönbség sem kedvez a karácsonyi ponty árának. Pavel Míšek, a pohořelicei halgazdaság illetékese szerint a hagyományos halcsemege csaknem 38 százalékkal drágul csak azáltal, hogy egyik országból a másikba fuvarozzák. Míšek feltételezi, hogy a cseh gyakorlathoz hasonlóan Szlovákiában is kiszorítják a szuper- és hipermarketek a kisüzleteket és a hagyományos halárusokat azzal, hogy olcsóbban adhatják a halat. „Viszont a szupermarketek, legalábbis Csehországban, általában a gyengébb minőségűnek mondott, 1,5 kilónál könnyebb halat kínálják” – mondta Míšek. A szakértők nem feltételezik, hogy a lakosság az élő hal helyett a fagyasztottat részesítené előnyben, ennek ugyanis kilogrammonként már 120 korona az ára. Arra pedig ne is gondoljunk, hogy a halat megvehetjük Morvaországban, és áthozhatjuk a határon. A hal behozatala, szállítása és árusítása ugyanis állat-egészségügyi engedélyhez kötött. A karácsonyi ponty árusítása előreláthatólag december 10-én kezdődik. (g, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?