Mikolaj azt állította, nem tudott az egyforma tesztekről

Pozsony. A szlovák pedagógusok is azt állítják, indokolatlanul nehéz volt a szlovák nyelvi szövegértési teszt, és kevés idő volt kitöltésére. Szigeti szerint a minisztérium bizonyítékot akart kreálni a felméréssel.
Tegnap sem csitult az elégedetlenségi hullám a szerdai Felmérés 9-el kapcsolatban.

Pozsony. A szlovák pedagógusok is azt állítják, indokolatlanul nehéz volt a szlovák nyelvi szövegértési teszt, és kevés idő volt kitöltésére. Szigeti szerint a minisztérium bizonyítékot akart kreálni a felméréssel.

Tegnap sem csitult az elégedetlenségi hullám a szerdai Felmérés 9-el kapcsolatban. A szlovák pedagógusok szerint a tesztek nagyon igényesek voltak és kevés volt az a 30 perc a feladatlapok kitöltésére. Szigeti László, volt oktatásügyi miniszter szerint félő, hogy a tárca ezeknek a teszteknek az eredményeivel akarja bizonyítani, hogy alacsony szintű a magyar tanulók szlovák nyelvi ismerete. Szigeti szerint – aki tegnap délután megbeszélést folytatott Ján Mikolajjal –, a minisztert is „meglepte, hogy a magyar iskolák tanulói is ugyanolyan tesztet kaptak, mint a szlovák diákok”. „Ezt én nem tudom elképzelni” – mondta lapunknak a volt tárcavezető. Szigeti felvetette a matematikai tesztek szlovák grafikonjainak kérdését is a miniszternek, aki szerint „ennyit azért tudhatnának a gyerekek”. A miniszter elutasítja azt az állítást, hogy a feladatok indokolatlanul nehezek lettek volna. „A tesztek igényességét a szakembereknek és nem a politikusoknak kellene értékelniük” – mondta Mikolaj. A tárcavezető szerint nem lenne helyes, ha „gyöngébb teszteket készítenénk csak azért, hogy jobb eredményeket érjünk el”. Mikolaj szerint azért voltak a szlovák tesztek egyformák a magyar és a szlovák tannyelvű iskolák számára, hogy össze lehessen vetni az eredményeket. A miniszter elutasítja azokat az állításokat, amelyek szerint azért kaptak ugyanolyan teszteket a magyar tanulók is, hogy a magyar tanulók gyöngébb szlováktudását bizonyíthassa ezzel. (MSz, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?