Kitolnák a korhatárt

Pozsony. Nem kerülheti el Szlovákia sem a nyugdíjkorhatár további emelését, mint ahogyan módosítania kell a nyugdíjak valorizációjának rendszerét is. Csehországban a napokban döntött a kormány arról, hogy a nők és férfiak egységesen, 65 éves korukban mehetnek nyugdíjba.

Várhatóan változtatni kell a nyugdíjak valorizációjának módszerén is, mivel a jelenlegi, úgynevezett svájci módszer túlságosan bőkezű. Ezt mondja ki – habár megvalósítási határidő nélkül – a kormány és a parlament által elfogadott konvergenciaprogram, melyet márt eljuttatott Brüsszelbe a kabinet. „Az előző programok tartalmazták a nyugdíjrendszer paramétereinek módosítását, mint például a nyugdíjak valorizációjának az infláció arányában történő megvalósítását és a nyugdíjkorhatár további emelését – áll a Fico kormány által elfogadott dokumentumban. – Habár ezek az intézkedések még nem hatályosak, számoltak velük a nyugdíjreform tervezésénél, és a jövőben egyértelműen gondolnak rájuk.” A Fico-kormány azonban várhatóan nem szánja el magát sem a korhatár emelésére, sem a valorizáció módszerének megváltoztatására. A szociális ügyi minisztérium szerint a nyugdíjkorhatár emelését a kormányprogram sem teszi lehetővé. A pénzügyi tárca elismeri, hogy a nyugdíjrendszer egyes paramétereit módosítani kell, de azt a szóvivő nem tudta megmondani, hogy erre sor kerül-e ebben a ciklusban. „A nyugdíjrendszer módosítása nem csupán Szlovákiát érinti. Minden európai országnak szembe kell vele néznie – mondta lapunknak Miroslav Šmál, a minisztérium szóvivője. – A folyamat teljesen világos, pontos terminusokról azonban még nem lehet beszélni.” Szerinte az euró bevezetése miatt nem kell módosítani sem a valorizációt, sem a nyugdíjkorhatárt. „Ez nem egy választási ciklus kérdése, a változások évtizedekre szólnak” – mondta. A konvergenciaprogram dicséri az előző kormány által végrehajtott nyugdíjreformot, elismeri, hogy az államháztartási hiány és az eladósodottság mértéke sokkal magasabb lenne a reform nélkül. A további változásokat sem lehet azonban elkerülni; egyre hosszabb ideig kell egyre magasabb nyugdíjakat fizetni, s ez ugyanúgy leterheli a Szociális Biztosítót, mint a második pillért. Szakemberek szerint a kormánynak mielőbb meg kellene reformálnia az első pillért, ahelyett, hogy a másodikat gyöngítené, alakítgatná.

A nyugdíjvalorizáció módszerét Ivan Švejna, az F. A. Hayek Alapítvány igazgatótanácsának elnöke is módosítaná. „A már kiszabott nyugdíjakat évente az infláció arányában kellene emelni, figyelmen kívül hagyva az átlagbér növekedését” – mondta lapunknak a szakember. Ez kisebb emelést jelentene, elsősorban a következő években, mivel a bérek növekedése várhatóan meghaladja majd az árakét. Švejna szerint meg kell mondani az embereknek, hogy a mai negyvenesek egészen biztosan nem 62 éves korukban mennek majd nyugdíjba, hanem esetleg 65 évesen. „A változás elkerülhetetlen, legjobb lenne már most eldönteni a korhatár emelését, azzal, hogy az átmenet fokozatos legyen” – véli a szakember. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?