Holnap döntenek a Smerről

Pozsony. Várhatóan holnap újra napirendre kerül a Smer jogállása az Európai Szocialisták Pártja elnökségének ülésén, a vélemények megoszlanak, a Smer képviselői is csak óvatos optimisták. A magyar szocialisták szerint viszont a testület nem hozhat más döntést, mint hogy fenntartja a tagság felfüggesztését.

A Smer esélyeit nehéz megjósolni, várhatóan csak az ülésen dől el a sorsa. A napokban még az sem volt biztos, hogy az elnökség foglalkozik-e a Smer tagjelöltségével. A 2006-os felfüggesztés megszüntetését feltehetően támogatják az osztrák szocialisták, legalábbis erre utal Hannes Swoboda napokban tett kijelentése. A PES európai parlamenti frakciójának alelnöke úgy véli, van esély, hogy a Smer visszakapja korábbi státusát. „Én ezt fogom javasolni” – jelentette ki a Smer helyzetének vizsgálatával megbízott osztrák szocialista politikus. Támogatni fogják a Smert a cseh szociáldemokraták is, Jiří Paroubek és Robert Fico baráti viszonya ezt megelőlegezi. Kérdés, sikerül-e meggyőzniük az elnökség többségét. Ettől homlokegyenest eltér Dobolyi Alexandra európai parlamenti képviselő álláspontja, aki a Magyar Szocialista Pártot képviseli a testületben. „Az alapszabály egyértelmű: tagpártunk nem léphet koalícióra xenofób, szélsőséges pártokkal” – magyarázta Dobolyi. Szerinte a kérdést úgy kell feltenni, hogy például a francia szocialisták hajlandók lennének-e koalícióra lépni Le Pen pártjával, vagy az osztrák szocialisták képesek lennének-e együttműködni Jörg Haiderrel.

„Optimista vagyok” – mondta lapunknak Monika Flašíková-Beňová, a Smer EP-képviselője a PES elnökével és az európai parlamenti frakció vezetőjével folytatott megbeszélésre hivatkozva. – Vissza kellene kapnunk a 2006 októberi státusunkat.” A képviselő abban bízik, hogy a testület konszenzussal veszi vissza a Smert.

Dušan Čaplovič, a Smer alelnöke korábban kijelentette, ha most nem születik pozitív döntés, akkor jobb lenne, ha az európai szocialisták ebben a választási ciklusban már nem is térnének vissza a kérdéshez. „Megértem Čaplovič álláspontját, frusztráló a párt számára, hogy háromhavonta ezzel a kérdéssel kell foglalkoznia” – mondta Beňová. Úgy véli azonban, a Smer politikája egyértelműen szociáldemokrata, a negatív döntés azt jelentené, hogy a PES nem érti meg, nem értékeli a Smer igyekezetét. Grigorij Mesežnikov politológus szerint enyhén a Smer javára billenti a mérleget az a tény, hogy a PES elnöksége tárgyal a témáról. „Tekintettel arra, hogy élvezik a cseh, az osztrák és a német szociáldemokraták támogatását, nem lehet kizárni, hogy a Smer számára kedvező döntés születik” – mondta lapunknak Mesežnikov. De negatív döntés is születhet, mert sok szocialista párt számára ellenszenves a Smer és az SNS kapcsolata. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?