Dzurinda Ausztriában

Bécs. Köszönetét fejezte ki a Ausztria támogatásáért a csatlakozási folyamatban Wolfgang Schüssel szövetségi kancellárnak Mikuláš Dzurinda. A szlovák kormányfő, s üdvözölte Bécs új regionális kezdeményezését a Stratégiai Partnerség keretén belül.

Bécs. Köszönetét fejezte ki a Ausztria támogatásáért a csatlakozási folyamatban Wolfgang Schüssel szövetségi kancellárnak Mikuláš Dzurinda. A szlovák kormányfő, s üdvözölte Bécs új regionális kezdeményezését a Stratégiai Partnerség keretén belül. A kancellár hangsúlyozta: Bécs mindig a jelöltek országonként való elbírálását szorgalmazta; az elv szerinte működőképes. Szlovákia kitűnő példa: a megtorpanás után képes volt a jelöltek első csoportjába jutni – jegyezte meg. A terrorcselekmények kapcsán szóba került a közös államhatár megerősítése és az embercsempészet elleni harc hatékonyabbá tétele. Az újságírók kérdésére, mikor lesz Pozsony és Bécs között autópálya, az osztrák kancellár kijelentette: sikerült megegyezni Burgenland és Alsó-Ausztria tartományokkal, a tervek szerint 2006-ban befejeződne az útszakasz építése, ám reméli, hogy ez egy-két évvel korábban is megtörténhet. A Jaslovské Bohunicei atomerőművel kapcsolatban hangsúlyozta: a szlovák fél vállalta a kompromisszumot, hogy 2006-08 körül bezárja a létesítményt. Dzurinda megerősítette: Pozsony kész tartani a megállapodást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?