Drága lesz termőföldön építkezni

Pozsony. Az állam újabb terhet ró a földtulajdonosokra: illetéket kérne azoktól, akik termőföldet akarnak átminősíteni. A termőföld védelméről szóló jogszabály alapján – melyet január végén fogadott el a kormány – akár négyzetméterenként 500 koronát is fizethetnek majd az államkasszába, akik mezőgazdasági földön akarnak építkezni.

Ugyanez vonatkozik azokra a községekre, városokra is, amelyek olyan parcellákon akarnak ipari parkot létesíteni, mely ma még termőföldként van nyilvántartva. Az állam évente 750 millió korona bevételre számít. A kormány az Európai Unió előírásaival és a termőföld védelmével indokolja a törvényjavaslatot, mely szerint – a föld minősége alapján – 25-től 500 koronás négyzetméterenkénti illetéket kell majd fizetnie annak, aki nem mezőgazdasági célra akarja tartósan vagy ideiglenesen használni a tulajdonában lévő földterületet. Mivel a dél-szlovákiai régióban a föld általában a legjobb minőségi kategóriába tartozik, az itt élőknek általában a legmagasabb összeget kell majd fizetniük.

A jogszabály ellen tiltakozik a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), mivel ez sok esetben lehetetlenné teszi majd a falvak fejlesztését. „Nem éri majd meg ipari parkokat létesíteni, ha a föld átminősítéséért százezreket kell kifizetni az államnak” – véli Viera Krakovská ZMOS-alelnök.

Jelenleg ingyenes az átminősítés, a korábban létező hasonló járulékot az előző kormány törölte el 2004-ben. „A jogszabály a legszegényebb régiók számára lesz a leghátrányosabb, ahol eddig még nem történt fejlesztés” – véli Simon Zsolt volt mezőgazdasági miniszter. Szerinte a rendelkezés hátrányos a mezőgazdászoknak is, hiszen így a mezőgazdasági termeléshez – például az állattenyésztéshez – szükséges épületek is jóval többe kerülnek majd. Sőt, a legtöbb mezőgazdasági vállalatnak fizetnie kell majd a régebbi épületekért is, mivel a legtöbb esetben ezek még rendezetlen tulajdonjogú földterületen állnak, mely mind a mai napig mezőgazdasági területnek számít. „Ezek a telepek több tucat hektár alapterületűek, ha ezt rendezni akarják, már pedig erre kötelezi majd őket a törvény, milliókat kell illetékként fizetniük, ami gazdaságilag tönkreteszi őket” – állítja a volt miniszter. Máshogy látják azonban a kérdést a mezőgazdászok. Ivan Oravec, az agrárkamara elnöke támogatja a döntést, mivel indokolatlannak tartja, hogy a legjobb termőföldeken épüljenek ipari parkok. „A termőföld nagy kincs, amelyet meg kell őriznünk a következő generációk számára” – véli Ivan Oravec.

Az új szabály szerint illetéket kérnek majd a falvaktól azért is, ha temetőt vagy másod- és harmadosztályú utakat akarnak létesíteni. Az állam saját magának kedvezményt tett, az első osztályú utakért ugyanis nem kell majd illetéket fizetni. (lpj, czk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?