Pozsony. Tegnap váratlanul Irakba repült Juraj Liška védelmi miniszter, hogy felkeresse az ott állomásozó szlovák alakulatot. Liška kijelentette, addig maradunk Irakban, amíg szükség lesz a segítségünkre. A védelmi miniszter találkozott iraki kollégájával, valamint a szövetséges alakulatok főparancsnokával.
Keresés
Enyhül a szakszervezet haragja
Pozsony. Kezd megbarátkozni a szakszervezet azzal a gondolattal, hogy megszűnik az érdekegyeztető tanács, legalábbis már nem tiltakoznak oly vehemensen, mint néhány hete, sőt hajlandók Pavol Ruskóval tárgyalni.
Végleg véget ért a politikai uborkaszezon
Pozsony. Politikailag az összes kormánypárt támogatja az egészségügyi reformot, tájékoztatott Pavol Hrušovský kereszténydemokrata pártelnök a Koalíciós Tanács nyári szünet utáni első ülésének eredményéről.
Zajac minden kritikát elutasít
Pozsony. Az egészségügyi reform fontosságát hirdető kampányt indít Rudolf Zajac egészségügyi miniszter. A közvéleményt próbálja meggyőzni a reform fontosságáról, ugyanis az annyira bonyolult, hogy a lakosság, de még az orvosok is nehezen érthetik meg lényegét.
Horoszkop
Alkalmazkodás és tolerancia – ezek lesznek a nap főszereplői. Ha észreveszi az élet apró örömeit, akkor máris kiderül, hogy nem is olyan szörnyű a helyzete.
Nyugalmas időszak következik az életében. A társtalanság és függetlenség szépségeit élvezheti – egészen az első villámcsapásig.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Harmadik napja csökken az olajár
Washington. Tegnap 46 dollár alá süllyedt a hordónkénti (159 liter) olajár az USA-ban, a piac ugyanis az iraki szállítások újraéledésének örült. Iraki források tegnap közölték, hogy újra szállítanak olajat a három hónapja lebénult északi kirkuki olajvezetéken.
Amikor sokat számít a kor
Pozsony. A világ vezető dohánygyártója, a Philip Morris Szlovákiában már hatodik éve harcol a 18 éven aluliak dohányzása ellen. A kor számít elnevezésű program keretében a nyári időszakban 8500 dohányárusító helyet szólítanak fel annak érdekében, hogy fiatalkorúakat ne szolgáljanak ki.
Csak lassan javul a lakosság optimizmusa
Pozsony. Júniushoz képest csaknem 1 százalékkal csökkent a hazai fogyasztói bizalom, júliusban így elérte a mínusz 20,8%-ot – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb elemzéséből, amit ma tárgyal meg a kormány. Az Európai Unió tagországaiban júliusban ez az érték elérte a mínusz 12 százalékpontot.
Parlamenti politikai pofonok
Pozsony. A második negyedévben valamelyest visszatért a kormány reformlendülete. Ha nem is történtek eget rengető dolgok, született néhány, a szakértők által értékelt intézkedés. Ennek köszönhetően a második negyedéves HESO-index 57,7 pontot mutatott. Ez több mint 15 ponttal jobb az első negyedévnél.
A teheneket megszámolták
Az Európai Unió pontosan tudja, hogy hány tehén legel rétjein, de arra vonatkozólag csak becslései vannak, hogy hány ember él a 25 tagországban – jelentette ki Michel Vanden Abeele.