Putnok. Csütörtökön a putnoki Holló László Galériában megrendezett ünnepség keretei között adták át az idei Pro Gömör-díjat. A díjat 1992-ben alapította a debreceni Ethnica Alapítvány, illetve Ujváry Zoltán professzor, a Debreceni Egyetem tanára.
Keresés
Eladják a kórházakat
Besztercebánya. A Besztercebányai Önkormányzati Kerületben még ebben az évben elkezdődik a megyei fennhatóságú egészségügyi intézmények magánosítása. Erről döntött a közgyűlés november 3-án.
NAPTÁR
November 6
EGY GONDOLAT
„Senkit sem lehet akarata vagy ízlése ellen boldogítani.”
Germanus Gyula
NÉVNAP
Lénárd
A német eredetű név azt jelzi, viselője erős, akár az oroszlán. Ma a szlovák Renátákat is köszöntsük!
MAI ÉVFORDULÓINK
15 éve hunyt el Makay Margit színésznő.
Újabb zaklatási vád
Los Angeles. Újabb kellemetlenség fenyegeti a popsztár Michael Jacksont. Már folyik ellene egy eljárás kiskorú szexuális zaklatásának vádjával, most pedig újabb eljárás indult ellene Louisiana államban, ahol állítólag egy 18 éves fiút revolverrel kényszerített szexuális cselekményekre.
Hajóbaleset a Dunán
Bécs. Legkevesebb ketten meghaltak, négyen pedig eltűntek abban a dunai hajóbalesetben, amely csütörtökön este történt Bécsnél.
A hatóságok szerint egy motorcsónak összeütközött egy osztrák uszálykötelékkel, amely lefelé tartott a Dunán.
Szétlőttek egy iskolát
Little Egg Harbor. Véletlenül egy iskolaépületet talált telibe az amerikai Nemzeti Gárda egyik F–16-os típusú vadászgépe szerdán éjszaka New Jersey szövetségi államban – közölték tegnap az illetékes katonai hatóságok.
Európa Las Vegasa
Prága. Csehországban jelenleg több mint 150 kaszinó működik, amelyek hivatalos évi forgalma meghaladja a 10 milliárd koronát.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: RRRrrrr!!! (fr.) sz., v. 18, 20 MLADOSŤ: János evangéliuma (kana.) sz., v. 15.45, 19 MÚZEUM: Szép napok (magy.) sz., v. 17.30, 19.30 AUPARK – PALACE: A Halál a Ragadozó ellen (am.) sz., v. 14.40, 15.30, 16.50, 17.40, 18, 19, 20.10, 21.10 A falu (am.) sz., v. 15.20 Walking Tall (am.) sz., v. 17.
SZĺNHÁZ
POZSONY
HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Coriolanus vasárnap 19 KIS SZĺNPAD: Titkárnők szombat 19 Picasso a Lapin Agile bárban v. 19
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Hamlet v. 15
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Egy szerelem három éjszakája sz. 19
Kerekes Gábor fotóművész kiállítása
Pozsony. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában ma 14 órakor nyílik Kerekes Gábor fotóművész kiállítása. A különleges felvételek személyes víziót adnak a harminc évvel ezelőtti Magyarországról. A kiállítást Szilágyi Sándor kurátor nyitja meg. (ú)