Régió

Kassa megye autópályát akar az ukrán határig

Kassa/Felsőnémeti | A D1-es autópálya Kassától Ukrajnáig történő mielőbbi megépítése érdekében Kassa megye néhány napja bejelentette, ha a közlekedési tárca elutasítja, akkor a megye dolgoztatja ki a szükséges hatástanulmányt.
Németi Róbert

2021. február 24. 15:00

Kassa
- Németi Róbert felvétele

Lapunk korábban jelezte, hogy a szomszédos ukrán oldalon már épül az autópálya az államhatár és Kijev között. A keleti országrészben, Kassa megyében viszont mindössze 22 kilométernyi autópálya és csupán 15 kilométernyi gyorsforgalmi útszakasz épült meg eddig. 

Hatástanulmány kell

Ezért a megyei önkormányzat szerint itt az ideje, hogy végre ebben a régióban is komolyabban foglalkozzanak az infrastruktúra fejlesztésének ezen részével is. A megyei képviselők ennek érdekében felszólították Rastislav Trnka megyeelnököt, hogy mielőbb üljenek össze és egyeztessenek ez ügyben az illetékes szervekkel, elsősorban a közlekedési minisztérium vezetőivel. Ha a minisztérium elutasítaná a megyei önkormányzat kérelmét az államhatár és a D1-es közötti szakasz megépítéséhez szükséges környezeti hatástanulmány elkészítésére vonatkozóan, a képviselők által elfogadott javaslat értelmében a megyének kellene azt kidolgozni.

„Mivel per pillanat egyetlen olyan érvényes dokumentum sincs, amely alapján elkezdődhetne az autópálya befejezése, mindent megteszünk annak érdekében, hogy elkészítsük. Erre azért van szükség, hogy minél előbb elkezdhessük a földterületek felvásárlását és az építkezéstˮ – jelentette ki Rastislav Trnka megyeelnök. 

Rengeteg hiányosság

Mint köztudott, a D1-es autópálya keleti része jelenleg a Kassához közeli Magyarbőd (Bidovce) határában végződik. A D1-es vége és az ukrán határ között a Magyarbőd–Dargó– Pazdics (Pozdišovce)–Szobránc és a szlovák–ukrán államhatár közötti szakaszok kiépítésére van szükség. „Számunkra elfogadhatatlan, hogy a szóban forgó szakasz utolsó részének kiépítését a legfrissebb jelentések szerint 2040-re tervezi a kormány. Nevetséges lesz, ha az ukránok befejezik az ő részüket, mi pedig a miénket nem. Élni kell a lehetőséggel, hiszen ennek a leszakadó keleti régiónak mindenekelőtt egy jól működő közúti infrastruktúrára van szükségeˮ – mondta Rastislav Trnka. Végezetül arra is rámutatott, hogy országos szinten Kassa megyében van a legkevesebb autópálya és gyorsforgalmi útszakasz. „Az I. és II. rendű közutak ebből kifolyólag hatalmas terhelésnek vannak kitéve, emiatt pedig az utak karbantartása is egyre több forrást emészt fel. Az ország északi részén átadott autópálya-szakaszoknak köszönhetően a régió gazdaságilag jobban teljesít. Mi ugyanezt szeretnénk elérniˮ – zárta a megyeelnök. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
eu

Eurobarométer: jobban bízunk az Európai Unióban, mint a saját kormányunkban

Ján Mikas

Jövő héttől rózsaszínbe borul egész Szlovákia

koronavírus

Koronavírus – Tovább csökkent a kórházban kezelt betegek száma, kicsivel öt százalék felett a PCR-tesztek pozitivitási aránya

koronavírus-vakcina

Jövő héttől újra megkezdik a pedagógusok oltását

influenszer

Koronavírus elleni vakcinával beoltottakról terjeszt hoaxokat a szlovák influenszer

fegyverkereskedelem

7 személyt tartóztatott le a NAKA, fegyverekkel kereskedtek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.