Prágában magyarnak…

1992 őszén kezdtem egyetemre járni Prágában, és még abban az évben pénztárossá nevezett ki az akkori elnök, Belák Attila. Ezt a funkciót egészen 1997-ig töltöttem be (közben elnök volt Pásztó Gábor, Sülye Karcsi és Puhalla Gábor. 1997 júniusától 1999 júniusáig voltam elnök. Utánam Ficzere Tamás következett, aki először szintén pénztáros volt. Ő a saját nevelésem, szobatársam volt éveken keresztül. Más jelölt nemigen került szóba, mert az volt a „váltás“ éve, akkoriban jött fel az új generáció, és a többiek még nagyon fiatalok voltak.

Milyen kötelezettségekkel járt ez a poszt?

Koordinálni kellett az akciók szervezését, tehát megbízható embereket találni, akik felelősséget vállalnak a rájuk bízott feladatokért. Nem volt belőlük sok. Pályázatokat kellett írni, pénzt szerezni és elszámolni, fenntartani a kapcsolatot a megfelelő emberekkel (DH, Rákóczi Szövetség, Magyar Kulturális Központ, stb), előadókat meghívni. Aztán persze a „néppel“ is tartani kellett a kapcsolatot: reklámozni az akciókat, megtalálni az elsősöket az egyes kollégiumokban. Táborokat is szerveztünk Kovácspatakon és Gombaszögön, ami sok szervezési gonddal járt együtt.

Mennyire volt a klubnak aktív kapcsolata a Prágában tanuló diákokkal?

Ez egyetem- és kollégiumfüggő volt, pl. az orvosok nagyrészt zárt társaságot alkottak, aminek a sok tanulnivaló lehetett az oka. Minden kollégiumban volt egy baráti társaság: a délvárosi magyarok külön akciókat is szerveztek, de azért a nagy bulikra eljöttek, bár a Hrádek meszsze volt tőlük, ahol rendszeresen söröztünk. A Strahovosok egyre kevesebben voltak, de szinte mindenhova eljöttek. A papok (legalábbis az én időmben) egy része mindenhova elment, másik része sehova. Az AED-akciók nagy részét a Trójások szervezték. A Jarovról nem sokan jártak a bulikba.

És milyen volt a kapcsolat a munkásokkal?

Akik a közelmúltban végezték az egyetemet, azok szinte mindenhova eljöttek, ahol magyar szót lehetett hallani. Ezeknek még nem volt gyerekük, úgyhogy könnyebb volt mozogniuk. Az idősebbek a CsMMSz-ben tömörültek, azokkal csak az évente kétszeri focin és a magyar bálon találkoztunk – az már egy másik generáció volt, családos emberek. Velük nem sok közös témánk volt.

Hogyan jellemeznéd az AED és a Magyar Kulturális Központ kapcsolatát?

Kiváló kapcsolat volt, ami létrejöttében és fenntartásában segített, hogy több frissen végzett AED-os dolgozott ott. Az akkori igazgatónő, Reményi Krisztina mindenben támogatott, ingyen biztosított termet, sörcsapot, szállást az előadóknak, akár hétvégén is, akár hajnalig. Közös akciókat is szerveztünk — előadásokat, koncerteket. Persze ez nekik is jó volt, hiszen szinte minden rendezvényükön részt vettünk, és egységesen tudtunk fellépni a magyar kormány felé. És ingyen telefonálnhattunk, faxolhattunk, fénymásolhattunk a szervezésekkor. Az ezt megelőző időszakban korántsem volt köztünk ilyen intenzív a kapcsolat: a hivatalos álláspont szerint a Magyar Kulturális Központ főleg a csehek felé közvetített.

Hogyan történt a kapcsolattartás az AED és a tagok között?

Minden akcióra készült plakát, és a kollégiumokban volt legalább egy ember, aki továbbította a híreket. Ezekkel évente kétszer összejöttünk, és megbeszéltük a soros szemeszter programját. De a legfontosabb az elektromos konferencia volt, ami kb. 1995 óta működik és a diákok nagy része tagja, úgyhogy az infók könnyen eljutnak mindenkihez az akciókról, előadásokról, sörözésekről, focikról, szakmai gyakorlatokról, kiadó albérletről, eladó szekrényről, stb.

Az egyes rendezvényeitekre kb. milyen létszámú érdeklődő jött el?

Egy hrádeki sörözésre 10-30 ember jött el, focimeccsre 80, pingpongozni 40, gólyaavatásra 100, Mikulás-bulira is ennyi, egy kiselőadásra 30, egy két napos márciusi bulira 200 ember, ahova sokan érkeztek Nyitráról, Pozsonyból, Pestről is.

Jelenleg Pozsonyban dolgozol. Hogyhogy Délnyugat-Szlovákiára esett a választásod a prágai évek után? Gondoltál-e rá, hogy Prágában maradj? Végzettségeddel könnyen elhelyezkedtél volna ott is?

Feleségem dunaszerdahelyi, én pedig Pozsonyban kaptam munkát. Gondoltam rá, hogy Prágában maradjak és még most sincs kizárva, hogy visszatérjek, de egyszerűbb volt itt kezdeni, mivel nincsenek lakásgondok, van ki segítensen a gyereknevelésben, stb. Végzettségemmel nem gond elhelyezkedni sehol sem.

Ehhez kapcsolódva még egy utolsó kérdés: Mi motivált, hogy Prágát válaszd tanulmányaid színhelyéül?

Amikor az egyetemet elkezdtem, még egy állam volt Csehszlovákia, és Prága nem volt sokkal messzebb Kelet-Szlovákiától (12 óra vonattal), mint Pozsony (8 óra). Igyekeztem a legjobb színvonalú iskolát választani. Na meg a csehek sokkal könnyebb kijönni, mint a szlovákokkal – bár ezt akkor még csak sejtettem. És persze a sör is finomabb... Kassa vagy Pozsony igazából szóba sem került, bár Pozsonyba szintén felvettek matfizre. Nem bántam meg, hogy egyetemi éveimet Prágában töltöttem.