Isten eddig ritkán és hosszan szólt az emberekhez. Mióta Magyarországon tartózkodik, még egyetlen alkalommal sem szólalt meg a médiában. Most azonban megtört a jég: a Frankó riportere az Úrral készített interjút.
Exkluzív interjú Istennel
Isten eddig ritkán és hosszan szólt az emberekhez. Mióta Magyarországon tartózkodik, még egyetlen alkalommal sem szólalt meg a médiában. Most azonban megtört a jég: a Frankó riportere az Úrral készített interjút. Bocsánatot kér-e a múlt hibáiért? Indul-e 2002-ben a választásokon? Isten válaszol!
Kétezer év múlt már el az utolsó nyilvános szereplésed óta. Az eltelt időben rendkívüli változásokon ment keresztül a rólad kialakult kép, rajongótáborod összetétele is átalakult. Egyesek szerint érezhetően kezd alábbhagyni az Isten-őrület. Összefügg-e a mostani látogatásod ezzel a renyhüléssel?
Egyelőre nem tudom pontosan felmérni, milyen irányú és mennyire mélyreható változásokkal állok szemben. Ez a tájékozódási célú látogatás mindenesetre segíthet a közvetlenebb kommunikáció és a valóságnak megfelelő imidzs létrehozásában. Az természetes, hogy a legutóbbi közlemény óta módosultak az elvárások, a piacról kikoptak bizonyos eszmények. Rugalmas, lezserebb hozzáállással azonban mindenképp kialakítható a kompromisszum.
Eddig általában a korabeli nagyhatalmak vendégeként jártál a földön. Most azonban Magyarországot választottad. Minek köszönhetjük a megtiszteltetést?
Hohó! Remek alkalom egy félreértés elkerülésére. Hangsúlyozni szeretném, hogy nincs szó választott népről vagy hasonló politikailag inkorrekt kontraszelekcióról. Ne haragudj a latinizmusért, kissé hozzászoktam egy időben. Amolyan lolkabolkás földgömbpörgetés eredménye csak a helyszín; persze hozzá kell tennem, hogy én általában egyetértek a véletlenekkel. Magyarország reményeim szerint képes bemutatni az emberiség bizonyos keresztmetszetét. Emellett vendégszeretetéért, a jó borokért és a szép nőkért eleve érdemes megismerni. Számos, de az is lehet, hogy számtalan vitatott pontja van a tevékenységednek.
Az egyházakat, de gyakran magát a teremtett világot is éri kritika különféle irányokból. A katolikus egyház bocsánatkérése után egyesek feszegetik az isteni bocsánatkérés szükségességét. Van-e ennek realitása, és milyen formában oldhatók fel az ellentétek?
Igen, hallottam a bírálatokat. Ami az egyházakat illeti, sajnos gyorsan elveszítettem velük a bizalmas kapcsolatot, és így természetesen nem minden esetben követték iránymutatásomat. Nem véletlen, hogy magam egyik felekezetnek sem vagyok tagja. A világegyetem kritikája viszont véleményem szerint nem megalapozott. Felróják nekem például, hogy „fantáziátlanra” sikerült, merthogy a gömbölyű bolygók helyett izgalmasabb, esetleg erotikusabb formákat is választhattam volna, valamint sokan igényelnének egy kevésbé törvényszerű, misztikusabb, okkult algoritmust. Be kell látni azonban, hogy számolni kellett a projekt karbantartásigényével is, és ez csak úgy minimalizálható, ha nagyrészt önálló, belső törvények vezérlik. Lehetne rendeletekkel, vagyis csodákkal kormányozni, de ez óhatatlanul még rücskösebb problémákhoz vezet.
Ezzel meg is érkeztünk az egyéni felelősséghez.
Igen. Én nem habozok elismerni, hogy korábban meglehetős bakikat követtem el, sőt, gyakorta fölösleges szigorúságot alkalmaztam. Se vége, se hossza az özönvíz vagy Szodoma miatti panaszos telefonoknak. Hogy ezek botlások voltak, az számomra már nyilvánvaló. Ahogy a fiam szokta mondani: az Isten is ember! Mentségemre szolgáljon, hogy ez volt az első világ, amit teremtettem, és hát bizony egy párkapcsolatban is össze kell csiszolódni, meg kell ismerni a másikat. Ez emberiség–isten viszonylatban sincs másképp. Ma már sok tekintetben elnézőbbnek kell lennem. Kevesen gondolják végig, hogy nekem is hozzá kell szoknom a demokratikus politizáláshoz, holott régen ez nem volt elvárás.
Ezzel kapcsolatban érdemes tisztázni egy másik értesülést. Parlamenti körökben beszélik, hogy 2002-ben indulni szándékozol a választásokon, mégpedig a Fidesz színeiben.
Ennek a döntésnek még nem jött el az ideje. Sokan megkerestek változatos ajánlatokkal, de ismétlem: ez egy tájékozódó látogatás, semmiképp sem valami második eljövetel vagy hasonló hőbörgés. Egyrészt szívesen megméretném magamat a népakarat mérlegén, másrészt viszont transzcendens entitásként, illik kimaradnom a napi politikából. Tény, hogy a kormánykoalíció igyekszik megnyerni magának, én azonban korántsem vagyok meggyőződve arról, hogy nézeteink összeegyeztethetőek. Azt nem vitatom, hogy kell egy csapat, de itt nem egy margitszigeti traubizásról van szó, hanem elkötelezett politizálásról és további felelősségvállalásról.
Mi újság van otthon?
Minden családban vannak gondok, és mi tagadás, ezek időnként elvonják a figyelmemet a munkától. Sajnos a fiam már nem az a kedves, rakoncátlan Krizsó, aki olyan odaadással lelkesedett az emberekért. Mióta ez a kereszténység-dolog így elterjedt, tulajdonképpen ő kezeli az ügyfélszolgálatot. Az emberek felé ő jeleníti meg a Gondviselést, ezért hozzá fordulnak csip-csup ügyekkel is. Rengeteg a segítségét kérő szerelmes kiskamasz, és az olimpia alatt még több értelmetlen kérelem érkezett. Az sem ritka, hogy összetévesztik a Télapóval. ĺgy persze belefásult kissé az ügyvitelbe, de emellett bizony ambíciói is vannak. Ezek kezelése igen gubancossá válik néha.
Hatalmi harcok folynak köztetek?
Nem. A hatásköröket érintő viták előfordulnak, de az nem kérdés, hogy a kiegyensúlyozott kormányzás három alappillérének – az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek – egymást segítve, és nem egymás ellen kell működniük. Hasonlatos ez az amerikai rendszerhez.
Amikor annak idején színre léptél a Bibliával, óriási sikert aratott. Azóta is az egyik legnépszerűbb könyv, de a nagyközönség mindig újat akar. Dolgozol-e most hasonló kinyilatkoztatáson?
Egyelőre a formát illetően nem döntöttem, de lesz új üzenet. Sajnos a Biblia helyenként nem a legszerencsésebb megfogalmazásokat használja, és a mai emberek számára élvezeti értéke is csekély. A legfontosabb probléma vele az, hogy – mint látom – túlságosan sokféleképpen magyarázható. Ma már biztosan nem így írnám meg, de hát Goethe is megbánta a Werthert. Nem egyszerű feladat azonban egyértelműen, ugyanakkor művészi igénnyel kinyilatkozni. Elkerülhetetlenek a szimbólumok, a pátosz, néha a hatásvadászat. Az biztos, hogy ezúttal több figyelmet fordítok a kivitelezésre, az úgynevezett próféták ugyanis időnként a saját ötleteiket írták le, a kéziratot összekeverték az anyakönyvekkel, bolti számlákkal, totókulcsokkal. Nem meglepő, hogy az Ószövetség egyes részei olvashatatlan adatbankok. Azt sem szabad elfelejtenem, hogy ma már nem a könyv a legnépszerűbb hordozó. Gondolkodom azon, hogy nagylemez formájában alkotom meg a Legújabbszövetséget.
Köszönöm az interjút, és kíváncsian várom az új slágereket. Mivel számos közérdeklődésre számot tartó problémáról nem tudtunk most szót ejteni – többek között az apokalipszis demagógiája, az ördöggel való kiegyezés lehetősége – tisztelettel felkérlek egy későbbi, újabb beszélgetésre.
Örömmel elfogadom, és én is köszönöm a lehetőséget.
2001 május
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.