Elment a trtkárnőm

Már megin ahova gondoltok! Nagyon jól tudja – mer elmondtam neki –, hogy utálok búcsúzkodni, mégis erre kényszerít. Na, elmegyek, utánam az özönvíz, nem is hallotok rólam többet. Bár eddig sem igazán tudtátok, hogy igazi vagyok, talán a favicceimről. (Ezt mindet a trtkárnő írta.

Már megin ahova gondoltok! Nagyon jól tudja – mer elmondtam neki –, hogy utálok búcsúzkodni, mégis erre kényszerít. Na, elmegyek, utánam az özönvíz, nem is hallotok rólam többet. Bár eddig sem igazán tudtátok, hogy igazi vagyok, talán a favicceimről. (Ezt mindet a trtkárnő írta. Ekkora szabadságot, és ilyen sok sort még sosem kapott.) Csapó.

Gyün a karácsony, pontosabban már vót, de amikor ezt írtuk, alkkor még nem, sőt még a Jézuskának sem adtuk fel a levelet (gy. k. fogalmam sincs, kinek mit akarok venni ajándéknak – mellesleg az ajándék fogalmát sem ismeri, mer olyan, mint egy elefánt: bevonul, oszt semmi). Ja, Tehetséges kutat ásunk. Január (február, március, április, május – ez csak ujjgyakorlat) 20-áig lehet SZAVAZNI. A győztes nevét a januári számban hozzuk le (addig le sem szállhat a fellegekből), amikor ő már javában készül ...Na, hova is? Kórus: az osztrák síparadicsomba Ingrid néni jóvoltából Semmeringbe! (Óvó néni: jól van gyerekek, mindenki megérdemli a ma délutáni vajas kenyeret.) Enter.

Aki még nem tudja, hogy melyik cikk volt a legjobb, az keresse meg gyűjteményünket az intereneten (má megin a gyűjteményét kínálgatja, vigyázat, lányok! Ismeritek, amelyik kutya ugat, nem harap), ahol az össszes írás megtalálható, ha nem biztos. A cím: www.ujszo.com, ahova a szavazatokat várjuk, az a negyedik oldalon megtalálható az impresszumban ott alul, de lehet e-mailen is szavazni, azt a címet is ott találjátok, és különben is, hagyjatok békén. (Á, nem szabad ilyet írni nekik, mer megsértődnek – buta vagy: először is az ugatós kutya sem olvassa el ezeket az izéket, másodszor meg aki olvassa, az mind értelmes/nek nem mondható/ ember. Tíz telet a kivételnek – nekem elég ez az egy is, mer már megin megfáztam. Legközelebb már azt írod, hogy hány centi, de azt nem fogod tudni, mer akkor nem volt nálad mérőizé. (A trtkárnők sorsa – ez felhívás a következőnek – már csak ez.)

Van ám best of is. Közkívánat(om)ra kiválogattuk a 2001-es év utolsó tíz Nagyszünetének legjobbjait. (Mer az elő kettőt nem én csináltam.) Amúgy olvassátok szeretettel, várjátok az új évet, mi nem várjuk, mer úgyis eljön, hacsak el nem megy inkább. Szilveszterkor tegyétek azt amit akartok, oda, ahová akarjátok. Jövőre is lesz ám Nagyszünet, anál is inkább, mer januárban sorsolok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?