A kamaszkor

Valahányszor azt hallom: fantasztikus dolog a kamasznak lenni, elgondolkodom a dolgon, és felteszem a kérdést: „Nem ugyanolyan jó gyereknek vagy felnőtt embernek lenni?“ Hiszen bárki bármit gondol, az ifjúéveknek is vannak buktatói, talán nagyobbak is, mint a későbbiekben, vagy csak mások, és ezért gondoljuk drasztikusabbnak. Bontsunk pezsgőt: az értelem ébredezik, de mit lát? Hogy a világ más, mint ahogy eddig megismerted, és hogy közeledik egy újabb ellenség, egy újabb ellenség, egy sötét erő, ami pecsétet nyom rád: a felelősség. A felelősség, hogy merd vállalni a tetteidet, és vigyázni tudj másokra annak a reményében, hogy majd ők is ezt teszik. Amíg gyerek voltál, nem kellett kötelezettségeket teljesítened, mondják a felnőttek. Persze ez nem így van, ezt ők is tudják. Voltak rossz emlékek is, amelyeket nem tudnak, vagy nem akarnak bevallani. Amikor nem voltál képes szembenézni vele, hogy „túl kicsi vagy“ jelszóval kirekesztenek a felnőtt-társadalom-ból, hogy nem hisznek neked, mert egy felnőttnek mindig igaza van, hogy a vitákban mindig alulmaradsz, mert az ifjú elméd nem képes fölfogni a hallottakat, és amiktől úgy érzed még kisebb leszel. Amíg kamasz vagy, nem kell fenntartanod magad, dolgozva a megélhetésért, vagy önerődből máról holnapra élned, csak lógatod a lábad, megtanulod, amit feladnak, és hétvégén diszkóba jársz. Ugye ismerősen cseng a mondat? Legelőször azok a felnőttek és idősek mondják ezt, akik úgy érzik, években kell számolni a tapasztalatot, egészen más világban nőttek fel, vagy olyannyira kajtatnak a pénz után, hogy aki mellettük áll és hozzájuk szól, észre sem veszik. Pedig csapdák ezekben az években is előfordulnak, és ezen ősi, megmagyarázhatatlan akadályversenyen mindenki versenyző, és legtöbben túlélésért, nem az első helyért futnak. Túlélni a szorongásokat, az első vad gondolatokat arról, hogy most egy pillanat alatt tönkremegy az életed, hogy nem tetszel neki, akiről éjszakákon és nappalokon át álmodoztál, vagy mégis? Itt megszakítván a gondolatmenetemet és elmondanám, hogy a szerelem, mint olyan, vagy a vonzódás a fiatalévek buktáihoz tartozik, hiszen ez az egyetlen dolog, ami befolyással van a születésünktől a halálunkig.

Amíg felnőtt vagy, nem tartozol senkinek beszámolóval, mit csinálsz, hol voltál, van választási lehetőséged, és független vagy bármitől és bárkitől, ami valamihez, vagy valamihez is kötne. Mondhatná ezt egy gyerek, vagy egy kamasz is, nemde? Erről a korról én nem sokat beszélek, hiszen nem éltem benne, nekem is csak elképzeléseim vannak. Nem mondhatok olyat, amiben tudom, hogy nem vagyok biztos, de egy dolog már bizonyos: az akadályverseny nem ér véget. És nem is fog soha, senkinek véget érni. Majd egyszer, amikor elérkezik az az idő, hogy mesélhetek erről is, akkor majd megteszem. A legfontosabb, hogy azt a pillanatot éld meg, amiben élsz, mert nem kaphatsz cserébe másikat. Nem tudom ki mondta, de talán nagyon is igaza volt: „Örülj neki, ma vagy a legfiatalabb, holnap már egy évvel öregebb leszel!“ És talán egy tapasztalattal gazdagabb arról, hogy felfogd azt, ami körülötted zajlik, és megértsd azt, hogy te is része vagy ennek az összetett, megmagyarázhatatlan, gigantikus káoszelméletnek.