Az Iliász és az Odüsszeia gömöri fordítója

Egyik ilyen szobor egy papi ruhás, kissé zordnak tűnő tekintetű, sima képű férfiúé. Ott áll a néhai papi szemináriumnál, nyugat felé néz, ahonnan csendesebb napokon egészen a szoborig hallatszik a vígan dél felé futó Sajó csobogása. Szabó István hallgatja ezt, a hellenista. Iliász és Odüsszeia egyik elsők közé tartozó fordítója. Meg Ezópuszé! Rozsnyón, Osgyánban és Guszonán is élt.

Rozsnyói papnövendék

Nehéz gyerekkort adott a sors a Veszprém megyei Bakonyszentkirályon 220 éve, 1801. július 4-én napvilágot látott Szabó Istvánnak. Református vallású gazdálkodó fia, aki hatévesen édesanyját, tizenegy évesen apját temette el. Az árván maradt fiút jótevője, Molnár László a pápai református kollégiumban taníttatta. Az 1812-ben elvégzett iskolai év után gróf Eszterházy László rozsnyói püspök vette szárnyai alá, s a rozsnyói premontrei rend tanítóira bízta, akiknél jelessel végezte iskoláit az árva fiú. Szentmisére a Rozsnyó jelképének számító, a főtéren álló árkádos őrtornyú, Xavéri Szent Ferenc tiszteletére felszentelt római katolikus templomba járt, ott koptatta a padot. Majd a papi szemináriumba nyert felvételt, mert ugyan mi más sorsa lehetett volna egy árva, vagyontalan gyereknek, mint amit pártfogói szántak neki? Itt fedezte fel tehetségét tanára, Szidor Antal, akinek biztatása, atyai barátsága a saját maga szerint is visszafogott ifjúból jeles hellenistát nevelt. A diákévek végén biztosan maga sem gondolta azt Szabó, hogy szobra majd ott áll egyszer a papnevelde épületénél. Ám hogy szobor legyen az emberből, azért valamit tenni kell!

Utazott, könyveket vett

Szabó István 1826. április 6-án felszentelt pap lett, s munkáját a püspöki könyvtárban kezdte meg. Majd szülei után megöröklött szerény kis vagyonkáján beutazta a korabeli Magyarországot, sőt Bécsig is eljutott, majd Győr, Pozsony, Buda és Pest érintésével s az ottani könyvkereskedésekben szinte az utolsó krajcárját is könyvekre költve tért haza Rozsnyóra. Könyvtároskodása alig kilenc hónapig tartott. Falusi, csendes magányt vágyott, talán azért is, hogy kevesebb kötelezettsége legyen, és irodalmi alkotói énjét végre kibontakoztathassa. 1827-ben Karancskesziben kezdte kápláni munkáját, innen 1834-ben Ozsgyánba a Luzsénszkyek várkastélyos nagyközségébe került, 1837-ben az idilli szépségű Guszonán szolgált, majd 1842-ben Fülekpilisben talált otthont. Közben írt, olvasott, művelte magát, mélyítette tudását. Karancskeszi papi szolgálata idején, 1831-ben a kor jeles irodalmi alakjával, Kazinczyval is találkozott, aki így írt egyik levelében róla: „S ki hitte volna, hogy itt egy valaki görög nyelven olvassa az antológiát s a Meleáger virágait magyar földre ülteti által.” S bizony ekkor már Isten szolgája igencsak komoly irodalmi tevékenységet folytatott. Szidor Antal segítségével, irányításával sikerült sajtó alá rendeznie első görög fordításait, mely Görög virágok az Anthologiából címmel 1834-ben, Kassán jelent meg. Elég hosszú hallgatás után, 1846-ban Aesop meséi, újabb fordításai Pesten kerültek nyomdába. Az 1848–49-es események idején a forradalom és szabadságharc lelkes híve volt, sőt versben is megfogalmazta gondolatait, de hát Petőfi mellett a szerény és halk szavú tudós pap nemigen jutott érdemi elismeréshez. 1853 jelentős év, ekkor jelent meg ugyanis Szabó István fordításában Homeros Iliasa, Pesten. Majd négy évvel később a Homer Odysseaia Hellenből fordítás, ez is Pesten, de már 1857-ben. Ekkoriban már évek óta szembajára panaszkodott leveleiben, élete végéig kínozták ezek a betegségek. Végül annyira leromlott a látása, hogy kézírása szinte olvashatatlanná vált, utolsó munkáit, leveleit már tollba mondta. Szabó István tehát a forradalom bukása után szinte belső emigrációba vonulva csendesen dolgozgatott, szolgálta híveit, mígnem 1857-ben Kazárra helyezték, s élete végig ott is maradt, itt temették el.

Lovagkereszt és feledés

Kazár jelentős hely volt a pap irodalmár, hellenista fordító életében. Szerteágazó levelezésben állt a kor irodalmárjaival, továbbra is fordított, de az évek hosszú sora alatt bő 35 ívnyire duzzadt mű, Hésziodosz Theogóniája végül is kéziratban maradt, nem jelent meg. 1865-ben az Akadémia akkori egyik vezéralakja, Hunfalvy Pál ugyanis – bár nagyra tartotta Szabó szorgalmát és kitartását –mégsem javasolta a nagy munkát kiadásra. A kazári papnak nem szegte kedvét ez az elutasítás, kitartóan dolgozott tovább. 1875-ben, amikor már lassan a papi pályájának fél évszázados évfordulójára készült, ismét megkereste az Akadémia, Gyulai Pál kérte tőle a Theogónia fordítását. Az 1877-ben indított Philológiai Közlöny Aranygyapjas vitézek vagy Apollonius Rhodius Argonauticonja címmel hozta le a munka egy részét. Az egész kiadását nem javasolta az Akadémia I. Osztálya. Szabó kedvét ez sem szegte, nagy akarással és lelkesedéssel folytatta tovább a munkáját. 1889-ben még a Ferenc József Rend lovagkeresztjét is megkapta, de hát az irodalomba nem a lovagkeresztek vitték be az alkotót akkor sem! A lexikonok szerint még négy munkája jelent meg Budapesten: a Mamzer című 1890-ben, A Muzsák eredete és a nevök jelentése 1891-ben, A holdelőtti arkaszok című 1891-ben, majd halála évében, 1892-ben A magyarok Istene kötet. Nyomot hagyó, figyelemre méltó életmű! Utóélete viszont a lassú feledés lett, még ha alig fél évtizeddel a halála után iskolavárosa szobrot is állított neki. Holló Barnabás érc mellszobra az. Amiről fentebb már szólt néhány sor. Egy papi ruhás, kissé zordnak tűnő tekintetű sima képű, idős férfi arca ez. Néz bele a napnyugtába. Nyugtalan tekintetével mintha keresne valamit. Olümposzra emelt héroszokat talán?

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/17. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene