Az elődeink számtalan természetfeletti lényben hittek. A gümőkórban szenvedőkről például sokáig úgy hitték, hogy vámpírok áldozatai.
A 19. században egy titokzatos betegség kezdte tizedelni az amerikai államok lakosságát. A betegek köhögtek, lázasak voltak és szinte teljesen lefogytak. Úgy néztek ki, mintha valami belülről falná fel őket, a korabeliek pedig úgy vélték, vámpírok állhatnak a járvány mögött. Ma már persze tudjuk, hogy a gümőkór (tuberkolózis) pusztított ekkoriban, mely évezredek óta jelen van a társadalomban, viszont csak 1882 óta ismerjük a természetét Robert Kochnak köszönhetően. A betegség viszont nem volt szokványos, volt, akit pár nap alatt felemésztett, mások évekig szenvedtek benne. Ha valaki gümőkóros lett, gyakran gyanakodtak arra, hogy egy elhunyt családtagja vámpír volt, és halála után szívta az illető életenergiáját. Nem volt ritka, hogy exhumáljanak holttesteket, és megvizsgálják őket. Ha bármi nyomát találták annak, hogy az illető vámpír lehetett, különféle procedúrákkal próbálták orvosolni a helyzetet, például a test megfordításával, a belső szervek elégetésével, de akár a fej levágása is szóba jöhetett.
Az egyik első eset még a 18. század végén történt. Egy Rachel Harris nevű hölgy elhunyt gümőkórban, egy évvel később pedig özvegye, Isaac Burton feleségül vette féltestvérét, Huldát. A lány azonban hamarosan szintén mutatni kezdte a betegség jeleit, a rokonság pedig egyetértett abban, hogy bizonyára Rachel a tettes, aki vámpírként a túlvilágról is szívja Hulda életerejét. A holttestet kiásták, a belső szerveit pedig nyilvánosan elégették egy kovácsműhelyben. A rituálé természetesen nem működött, és Hulda nem sokkal később így is életét vesztette. A vámpíroktól való félelem széles körben elterjedt a korabeli Észak-Amerikában, még a 19. század végén is rengetegen tőlük eredeztették a gümőkórt, pedig ekkorra Koch már megismertette a betegséget a világgal.
(magazín.sk)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.