Covid-mesékkel csapják be az időseket

Covid-mesékkel csapják be az időseket

Elszaporodtak a szeniorok elleni támadások – Kassától Dunaszerdahelyig több lakossági bejelentés is érkezett, és a rendőrség számos figyelmeztetést, ajánlást tett közzé: óvakodjanak a csalóktól!

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kialakult rendkívüli helyzetben az idősebb generáció különösen veszélyeztetett csoportot alkot, mert az elmúlt egy évben a pandémia miatt a megszokottnál még többet volt otthon. A csalók alkalmazkodtak az új helyzethez, a szenioroktól új módszerekkel próbálnak kicsalni pénzt, akik így elveszíthetik az egész életük során megtakarított vagyonukat.

Covidos mesék

A hatóság rendszeresen óvatosságra inti a szeniorokat, illetve a figyelmeztetés céljából folyamatosan tájékoztatnak olyan esetekről, hogy magukat szerelőnek, orvosnak, biztosítási szakembernek kiadó csalók megloptak, sőt fizikailag is bántalmaztak idősebb személyeket. A csalók új trükköket találtak ki: mivel a járvány idején a javasolt távolságtartás miatt házaló árusként vagy villanyszerelőként most nem igazán férkőzhettek az áldozatok közelébe, ők is ráhangolódtak a koronavírusra. Például azt mondják, lázmérés céljából házhoz jönnek, hoznak fertőtlenítőszereket és szájmaszkot, esetleg felajánlják, hogy bevásárolnak a számukra. Egyesek azzal a mesével hívják fel a kiszemelt nyugdíjast, hogy a közeli rokona elkapta a Covidot, súlyos az állapota, kórházban fekszik, drága gyógyszerre, oltásra van szüksége. A megrémült szeniort sürgetik, hogy minden perc számít, és ráveszik egy bizonyos összeg átutalására, sokszor arra sincs ideje, hogy ellenőrizze a hallottakat, habozás nélkül fizet.

Kassa és Dunaszerdahely

Pár hete ilyen telefonhívásokról érkezett bejelentés például Kassán, de az ország más térségeiben is elszaporodtak az idősekkel szembeni bűntények. A Dunaszerdahelyi járásban azzal hívtak fel egy 80 év körüli hölgyet, hogy megverték az unokáját, és 20 ezer eurót követeltek tőle. Az asszonyt végül rávették, hogy egy taxis közvetítésével eljuttassa hozzájuk a pénzt, de a nénitől végül „csak” 8000 eurót csaltak ki. Egy hetven év körüli nénit pedig azzal ijesztgettek, hogy ha nem fizet 30 ezer eurót, akkor levágják a kábítószerrel üzletelő unokája ujját. Az áldozatok feljelentést tettek a rendőrségen, így a gyanúsítottakat elfogták, csalás miatt vádat emeltek ellenük. Akár 15 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak.

Népszámlálási biztos

A népszámlálás asszisztált szakasza kiváló alkalom a csalók számára, hogy az áldozatok közelébe férkőzhessenek. Közkedvelt célpontok az egyedül élő nyugdíjasok. Előfordulhat, hogy a hamis népszámlálási biztos a nyomtatvány kitöltésekor csak terepszemlét tart. Ki akarja deríteni, hogy a szenior hol tartja a pénzét és egyéb értékeit, és egy óvatlan pillanatban, amikor az áldozat nem figyel, vagy kimegy a szobából, meglopja őt, vagy később tör be hozzá. A népszámlálás ürügyén nemcsak pénzt, hanem adatokat is lophatnak, és azokat később csalás céljából felhasználhatnak, kiüríthetik a bankszámlát stb. A rendőrség többször felhívta a figyelmet: a népszámlálási biztos nem bukkanhat fel váratlanul, előzetes bejelentés nélkül. Mindig a községi hivatallal kell egyeztetni arról, hogy mikor mehet a kérdezőbiztos, és ha megérkezik, fel lehet őt szólítani, hogy igazolja magát.

Posta, bank, szolgáltatók

Az utóbbi időben a csalók a szlovákiai bankok és a posta munkatársának is álcázzák magukat. Ezen intézmények nevében szólítják meg áldozatokat, és próbálnak meg kicsalni tőlük pénzt. Egyesek telefonálnak, mások e-mailt küldenek. A csalók egy része a gáz-, víz- vagy áramszolgáltatók munkatársaként, az egészségbiztosító, a községi hivatal vagy más intézmény alkalmazottjaként mutatkozik be, és a havi rendszerességgel befizetett illetékből keletkezett túlfizetést akarják rendezni, vagyis pénzt hoztak, illetve ellenkezőleg, a felgyülemlett hátralékot jöttek behajtani. Arra is volt példa, hogy előnyös egészségbiztosítással kecsegtettek, vagy emelt összegű nyugdíjat hoztak, illetve az orvosságok, egészségügyi segédeszközök árát akarták visszafizetni. Ilyen helyzetben az idősek első reakciója az öröm, hogy váratlanul pénzt kapnak, vagy megijednek az említett hátraléktól, és a csalókat beengedik a lakásukba. „Mindig győződjenek meg róla, hogy valóban az adott társaság alkalmazottjáról van-e szó! Kötelesek magukat igazolni, és le lehet őket ellenőrizni a munkaadójuknál is – tanácsolja a rendőrség. – Ne feledjük: a gáz-, víz- vagy villanyórát a szolgáltatók alkalmazottai rendszerint nyilvánosan hozzáférhető helyről vagy közös helyiségből szokták leolvasni, illetve a hátralékot vagy a túlfizetést soha nem személyesen szokták az ügyfeleikkel rendezni, hanem csekket küldenek.”

Érdekes

Fontos segélyhívó telefonszámok

  • Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI) – 02/58272132 (117-es,125-ös,130-as,159-es mellék)
  • Rendőrség – 158
  • Városi rendőrség – 159
  • Igazságügyi minisztérium – 02/59353135
  • Segélyhívó központ – 112
  • Időseket Segítő Fórum (Fórum pre pomoc starším), ingyenes segélyhívó vonal – 0800 172 500

Unokázó telefonálók

„Ha telefonon hívja önt valaki, aki a rokonaként vagy a rokona ismerőseként, esetleg a kezelőorvosaként mutatkozik be, és anyagi segítséget kér, azonnal ellenőrizze a hívót és az általa közölteket!” – olvasható a rendőrség felhívásában. A legelterjedtebb csaló trükk az unokázás. Telefonon segítséget kérnek egy rokon, legtöbbször az unoka nevében, akinek autó- vagy ingatlanvásárlás céljából pénzre van szüksége, illetve balesetet okozott, és egyrészt költséges gyógykezelésre szorul, másrészt ki kell fizetnie a kárt, de ő nem tud most beszélni, mert leharapta a nyelvét, vagy eszméletlenül fekszik a kórházban stb.

Gyanús levelek

Külön kategóriába tartoznak a figyelmeztető e-mailek, amelyek állítólag a bankunktól, a villamos- vagy gázművektől, esetleg más szolgáltatások üzemeltetőitől származnak. A leggyakrabban felszólítanak a személyes adatok frissítésére vagy újbóli megadására, például azzal az indoklással, hogy új típusú rendszerre vagy technológiára térnek át. Fontos tudatosítani: egyetlen komoly, megbízható szolgáltató sem küldözget ilyen e-mailt az ügyfeleinek. Személyi adatokat, hitelkártyák vagy bankszámlák számát ilyen módon soha nem szoktak módosítani, se ellenőrizni. Ha a szolgáltatónál gond merül fel, és meg kell változtatni a korábbi jelszót, saját magától létrehoz egy újat, és biztonságos úton eljuttatja az ügyfelének.

A csalók előszeretettel használják az ún. nigériai levelek különböző változatait is. Mind egy kaptafára való: jön egy segélykérő e-mail, melyben valaki pénzadományért könyörög. A szakemberek szerint az ilyen leveleket figyelmen kívül kell hagyni, egyértelműen csalásról van szó.

A veszélyes e-mailek sajátos csoportját alkotják a kedvező árajánlatok, illetve az akciós termékeket kínáló levelek. Fogyókúrás készítményekkel kecsegtetnek, új irodai szoftvert vagy Windowst kínálnak jutányos áron. Megrendelésükkel annak a kockázatnak tesszük ki magunkat, hogy a vásárláskor megadott adatainkkal később visszaélhetnek.

Fontos a megelőzés

A belügyi tárca bűnmegelőző részlege szerint naponta legalább egy személy válik csalók áldozatává. Pontos adatok nincsenek, mert az érintettek ritkán tesznek feljelentést. Az ügyek médiában történő megjelenítése főleg azt a célt szolgálja, hogy figyelmeztessék a lakosokat a környezetükben garázdálkodó csalókra, másrészt pedig néhányan ennek köszönhetően tudatosíthatják, hogy hasonló dolog történt velük is, és ne féljenek azt jelenteni a 158-as vagy a 112-es segélyhívó számon! A szeniorokkal szemben elkövetett bűncselekmények java ugyanis rejtve marad: az áldozatok vagy félnek jelenti, mert megfélemlítik őket, vagy szégyellik magukat, esetleg nem is tudatosítják, hogy csalók hálójába kerültek. Ebből kifolyólag az elkövetőket sokszor nem sikerül kézre keríteni, ezért, sajnos, a nyugdíjas korúak továbbra is a csalók kedvenc célpontjai.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?