Maszkban, késsel ment a pékségbe, pénzt követelt volt főnökétől

police
Csorna |

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérletével gyanúsítják a nyomozók a 34 éves férfit. 

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint január 4-én este fél 10-kor egy csornai pékségben az éppen zárni készülő tulajdonost megtámadta egy maszkot és csuklyát viselő férfi, késsel fenyegette, majd rövid dulakodás után a elfutott – közölte a police.hu. 

A helyszínre érkező járőröknek a sértett elmondta, hogy támadójában egy korábbi alkalmazottját vélte felismerni, ezért az egyenruhások azonnal megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását. A férfit január 5-én a délutáni órákban a helyi buszpályaudvaron fogták el a rendőrök, majd a Csornai Rendőrkapitányságra előállították. 

A helybéli lakos elismerte a támadást és bevallotta, hogy kilátástalan anyagi helyzetén akart segíteni azzal, hogy megszerzi volt főnökétől a napi bevételt. A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 34 éves férfit. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?