Az erdőből hiánytalanul előkerült a lopott holmi. Fotó: Soproni Rendőrkapitányság
Erdőben dugták el a szajrét a tolvajok
Huszonnégy órán belül elfogták a tetteseket a soproni rendőrök. A tulajdonos visszakapta értékeit, még a füstölt sonkát is.
A sértett bejelentése miatt indult a nyomozás ismeretlen tettesek ellen, akik február 24-én 8 óra és 9.50 között egy soproni ház bejárati ajtaját befeszítették és onnan különböző használati tárgyakat – többek között sportcipőt, karórát, karkötőket, parfümöt, cigarettát – tulajdonítottak el. Elvitték a házhoz tartozó melléképületből az ott tárolt füstölt húst is. A bűncselekménnyel összesen 170 ezer forint kárt okoztak. A soproni nyomozók 24 órán belül azonosították az elkövetőket, akiket elfogásuk után gyanúsítottként hallgattak ki. A kihallgatás során a tettesek bevallották, hogy az ellopott dolgokat a tetthelytől nem messze az erdőben egy korhadt, kidőlt fatörzs mögé rejtették el. A nyomozók így hamar vissza tudták adni az ellopott holmit a jogos tulajdonosának.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.