2050-re senki ne haljon meg az utakon!

baleset
Győr |

Magyarországon közlekedési balesetben évente mintegy 600-an vesztik életüket. 
Európai uniós cél, hogy 2050-re senki ne haljon meg így.

Országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programot indított a Humda Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Road Safety - a biztonság az első Címmel. A sorozat ma Győrbe ért. 
Az MTI tudósítása szerint az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, az uniós cél teljesítésének több módja is van, és az uniós országok mindegyike más utat választott. Az északi országok a tudatosítást ösztönzik, vagyis elmondják, miért kell a közlekedési szabályokat betartani. A déli országokban - Magyarország is inkább ide tartozna - a rendőri eszközök erőteljesebb alkalmazását helyezték előtérbe, míg Európa közepén főleg a technológiai fejlesztésre fókuszálnak. Utóbbi esetében olyan, az utakhoz és az autókhoz kapcsolódó megoldásokat próbálnak bevezetni, amelyek megelőzik a baleseteket. Ide tartoznak egyebek mellett az önvezető járművek is. 
A miniszter hangsúlyozta, hogy egységes megoldás sehol sincs, de e három megoldás kombinációja segítségével elérhető a 2050-re meghatározott célt. Ugyanakkor e három megoldás közül a tudatosítás eszköze a legfontosabb. A Humdánál ezért a közlekedésbiztonság oktatása az elsődleges cél, amelynek a leghatékonyabb és legjobb eleme az, amikor a gyermekeknek egészen kicsi korban mutatják meg, hogy mitől veszélyes a közlekedés - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a Road Safety sikeres, az országjáró programsorozatnak Győr már a tizedik állomása. 
Weingartner Balázs, a Humda elnök-vezérigazgatója elmondta, a programsorozaton eddig mintegy 20 ezer kisgyermek vett részt. Az oktatás két részből áll, egy elméleti szakaszból, amelyet a gyakorlat követ a felállított tesztpályán, ahol különféle közlekedési szituációkhoz kell alkalmazkodniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?