Gröhling: Mindent megteszünk azért, hogy a múltról az igazat tanítsák

Branislav Gröhling

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a múltról igazat mondjunk, és igazat tanítsunk. Ezt Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter jelentette ki csütörtökön Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz (SNM) tartozó Zsidó Kultúra Múzeumában, a holokauszt és a rasszista erőszak áldozatainak szerdai (szeptember 9.) emléknapja alkalmából. Erről Pavol Mešťan, a Zsidó Kultúra Múzeumának igazgatója tájékoztatta a TASR-t.

A múzeum állandó kiállításának megtekintése után a tárcavezető azt közölte, hogy a holokauszt a legtragikusabb 20. századi esemény a szlovák történelemben, amelyet egyeseknek máig nem sikerült feldogozniuk. Ezenkívül nagyra értékelte a múzeum tevékenységét az antiszemitizmus, a xenofóbia és a rasszizmus elleni harc területén, valamint az oktatási intézményeknek nyújtott ezzel kapcsolatos segítségét is kiemelte.

„Nagyon fontos, hogy emlékezzünk a múltunkra. Nehéz megemésztenem, hogy még a történelmünknek ezt az egyik legtragikusabb szakaszát is van, aki képes megkérdőjelezni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a történelemről igazságosan beszéljünk és azt igazságosan tanítsuk” – közölte a miniszter. Ezzel kapcsolatban Gröhling kiemelte a Szeredi Holokausztmúzeum állandó kiállítását is, amely szerinte a múlt ismertetésén keresztül rendkívül fontos szerepet tölt be a toleranciára és emberiességre való nevelésben.

Szeptember 9-én van 79 éve, hogy az Első Szlovák Köztársaság (1939-1945) kormánya kiadta a 198/1941-es számú rendeletet a zsidók jogállásáról – az ún. Zsidó kódexet. Ezért épp szeptember 9-e vált nálunk a holokauszt és a rasszista erőszak áldozatainak emléknapjává.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?