Változott a biztosítási járulékok nagysága

Pozsony |

<p>Változott az egyéni vállalkozók által fizetett járulék nagysága, a fizetési határidő augusztus 8-a. Az eddigi gyakorlattal ellentétben azonban csak a legmagasabb kivetési alapból járulékot fizetők esetében változik az összeg.</p>

A minimális kivetési alapot ugyanis már idén februártól megemelték, a két évvel ezelőtti országos átlagbér 44,2 százaléka, azaz 319,58 euró. Ebből az összegből számítják ki az egyéni vállalkozók a fizetendő legkisebb járulékokat. Ennek a minimális kivetési alapnak a 4,4 százaléka, vagyis 14 euró a betegbiztosítás. 18 százaléka, azaz 57,50 euró a nyugdíjbiztosítás. Hat százaléka, azaz 19,10 euró a rokkantnyugdíj-biztosítás, és 2010 végéig 2 százalék, azaz 6,30 euró a tartalékalapba fizetendő biztosítás. Az egyéni vállalkozók mintegy 80 százaléka a legkisebb összeget fizeti, így idén februártól 96,90 eurót (2919,21 korona) kell utalniuk havonta a Szociális Biztosítónak. Ehhez jön még az egészségbiztosítási járulék, amit az egészségbiztosító számlájára kell befizetni. Ez a minimális kivetési alap 14 százaléka, azaz 44,74 euró (1347 korona) havonta. Ezek az összegek most nem változtak.

Változik viszont az a határ, ami felett már kötelező fizetni a járulékokat. Ez az összeg júliustól évi 3834, 96 euró (115 532 korona). Ha valakinek ennél magasabb volt a tavalyi évi bevétele, köteles fizetni a társadalombiztosítási járulékokat (nyugdíj-, rokkantnyugdíj-, beteg-, és tartalékalapba fizetendő biztosítás). Ha bevételei nem érték el ezt a határt, akkor nem kell ezeket a járulékokat befizetni. A tavalyi évi bevétele az adóbevallásban szerepel, s aki nem biztos abban, hogy kell-e kötelezően fizetnie vagy sem, illetve mennyit, az a Szociális Biztosítóban érdeklődhet. Az egészségbiztosítási járulékot kötelezően kell fizetni, függetlenül a bevétel nagyságától.

Júliustól a legmagasabb kivetési alap változott, azaz azok az egyéni vállalkozók, akik ebből fizették a járulékokat, augusztustól többet fizetnek, 8-ig már a magasabb összeget kell átutalni.

A maximális kivetési alapból fizetendő járulékok, tehát a nyugdíj-, rokkantnyugdíj, beteg- és tartalékalap-biztosítás összege együttesen 823,20 euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?