Vállalkozók ezreit büntethetik meg

Kevés az elektronikus pénztárgép
Pozsony |

Több ezer szlovákiai vállalkozó számíthat büntetésre, ha az elkövetkező napokban nem igényli az online pénztárgépek beüzemeltetéséhez szükséges új kódot az adóhivataltól – figyelmeztet a központi adó- és vámhivatal.

Az állam ugyan az idei év végéig adott haladékot a vállalkozóknak arra, hogy teljesítsék az adóhivatalok számítógépes rendszerével összekötött online pénztárgépek bevezetésével összefüggő összes kötelességüket, ehhez azonban az ezzel kapcsolatos jogszabály életbe lépéséig ki kell kérniük az adóhivataltól a kasszához szükséges új kódot. „Még most is 37 ezer olyan pénztárgép van az országban, amelyeknek a tulajdonosai elmulasztották ezt a kötelességüket” – nyilatkozta Ivana Skokanová, a központi adó- és vámhivatal szóvivője, aki szerint, ha a köztársasági elnök is aláírja a jogszabályt, az pár napon belül megjelenhet a törvénytárban. Akik addig sem kérik az új kódot, azok büntetésre számíthatnak.

Skokanová elmondta:

az országban használt 240 ezer aktív pénztárgép közül eddig 203 ezernek van már új kódja.

Az eKasa néven futó projekt szabályai szerint áprilistól már az összes kezdő vállalkozónak automatikusan az adóhivatallal összekötött online pénztárgépet kell használnia. Sadovská szerint ez a szabály nem változott, így akik már rá vannak kapcsolva az adóhivatal rendszerére, azoknak ezt továbbra is használniuk kell. A régebben vállalkozóknak, vagyis akiknek már április elsejét megelőzően is voltak 
a vállalkozásukból származó bevételeik, azoknak erre eredetileg e hónap végéig kellett volna sort keríteniük, a napokban elfogadott módosításnak köszönhetően azonban a határidőt az idei év végéig tolták ki. Időközben ugyanis a pénzügyminisztérium is belátta, hogy a pénztárgépek forgalmazásához szükséges engedéllyel rendelkező cégek képtelenek időben kielégíteni a vállalkozók igényeit, ezek így a jogszabályban megszabott időre nem tudtak volna csatlakozni az adóhivatalok rendszeréhez. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?