Tüntettek a pilóták

Budapest |

<p>Mintegy száz, szolgálatban nem lévő Malév-pilóta demonstrált hétfőn délelőtt a kétórás figyelmeztető sztrájk félidejében Ferihegyen, törvényes munka- és pihenőidőt követelve.</p>

A pilóták egyenruhában, HUNALPA feliratú sapkában "Herr Gauss-Malév vezérigazgató - Magyarország=banánköztársaság, Törvényes munka- és pihenőidőt!" táblákkal tiltakoztak hétfőn délelőtt a repülőtér 1-es terminálján.

Ferenczi Zsolt, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének kommunikációs vezetője az újságíróknak felolvasott egy sajtóközleményt, amelyben megismételte a már korábban közölteket: "a figyelmeztető sztrájk és a demonstráció célja, hogy ismételten felhívja a közvélemény és a felelős döntéshozók figyelmét a Malévnél uralkodó, tarthatatlan munkáltatói magatartásra, a nyilvánosság szándékos félrevezetésre".

Hétfőn délután két órakor kezdődik az utolsó tárgyalási forduló, és ha az eredménytelenül zárul, akkor szerdán 10 órától határozatlan idejű sztrájkot kezdenek a Malév pilótái - mondta Ferenczi Zsolt. Az MTI-nek a sztrájkalap nagyságára vonatkozó kérdésére hozzátette: addig tudnak sztrájkolni, ameddig szükséges.

A Hunalpa kommunikációs vezetője elmondta, hogy a figyelmeztető sztrájk kellett ahhoz, hogy érdemben szóbaálljanak a szakszervezeti vezetőkkel.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium  hétfőn, a figyelmeztető sztrájk félidejében azt közölte, hogy a szakminisztérium a Malév munkavállalóinak együttműködésére is számít a légitársaság helyzetének rendezésében. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a közelmúltban több alkalommal találkozott a Malév munkavállalóival és tájékoztatta őket a kormány légitársasággal kapcsolatos szándékairól és a várható döntések menetrendjéről. A tárcavezető ismertette a jelenlegi körülményeket, a megoldást célzó terveket, és elmondta, hogy a következő néhány hét meghatározó időszak lehet a vállalat további sorsa szempontjából.

A miniszter szeptember 10-én a pilótákkal is tárgyalt. Az ő véleményüket meghallgatva a tárcavezető hangsúlyozta, hogy rosszul időzített sztrájkkal nem lehet tulajdonosi döntéseket kikényszeríteni a menedzsment eltávolítására.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint ősszel a következő évekre szóló, világos kormányzati stratégia készül a légitársaság jövőjének megnyugtató rendezésére.

A pilóták tiltakozó gyűlésén Óvári Tamás, a Hunalpa elnöke elmondta, hogy átlagosan mintegy 20 százalékkal csökkent a pilóták jövedelme szeptember elsejétől. A pilóták évi, összesen egymillió eurós (280 millió forint) jövedelemcsökkenést elfogadnának, de a Malév eredetileg 4,1 millió eurót, az újabb ajánlat szerint 3,1 millió eurót szeretne elvonni a pilótáktól.

A Malév szóvivője, Hegedűs Ádám arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az átlagosan 2,2 millió forint havi jövedelemmel rendelkező pilóták repülési pótlékát és napidíját csökkentették, mert éves szinten összességében egymilliárd forint megtakarítást szeretnének elérni a pilótákkal kapcsolatos költségeken, beleértve a közterheket is.  Azt is hozzáfűzte, hogy a pilóta- jövedelmek nagy szóródást mutatnak.

Ferenczi Zsolt, a pilóta szakszervezet kommunikációs vezetője a törvényes munka- és pihenőidővel kapcsolatban a repülés biztonságát emlegette. Miután nincs kollektív szerződés, az európai uniós szabályozás érvényes a Malévra is. Ferenczi Zsolt közlése szerint a Malév még azt sem tartja be. Példaként egy éjszakai párizsi járatot említett, ahol a fordulásra a pihenőidő mindössze három óra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?