Túl kevés kelet-európai munkavállaló érkezett Németországba májustól

Berlin |

<p>Németország kevesli a munkaerőpiac májusi megnyitása óta érkezett kelet-európai munkavállalókat: a német szövetségi munkaügyi hivatal szerint a mintegy 55-60 ezres szám jelentősen kevesebb az előzetesen vártnál, és sokkal kisebb a német munkapiac igényeinél.</p>

A hivatal vezetője, Frank-Jürgen Weise szerint a lanyha érdeklődés három okra vezethető vissza: egyrészt a munkavállalók számára azok az országok vonzóbbak, ahol már korábban élt a munkavállalás lehetősége, mert ezekkel az országokkal kapcsolatban vannak munkavállalói tapasztalatok. További ok, hogy a német nyelv megtanulásától sokan idegenkednek, illetve harmadikként, az adott ország fogadási kultúrája, munkapiaci rugalmassága is számít.

A német munkaügyi kutatóintézet (IAB) adatai szerint május 1-je óta összesen 61.577 bevándorló érkezett Németországba a nyolc országból, vagyis a balti államokból, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról és Szlovéniából. A bevándorlók kétharmada lengyel volt.

A nyitás előtt egyes német gazdaságkutató intézetek több százezer új munkavállalót jósoltak - a kölni IW például azt valószínűsítette, hogy a nyitástól kezdve 2012 végéig összesen 800 ezren érkeznek -, de maga az IAB is jóval több bevándorlóra, 2011 végéig 140 ezer új munkavállalóra számított.

A mobilis munkaerő mindenekelőtt angol nyelvterületre áramlott május eleje óta. Az IAB szerint az utóbbi időszakban tíz külföldön szerencsét próbáló kelet-közép-európai közül nyolcan Nagy-Britanniát vagy Írországot választották.

A brit belügyminisztérium hivatalos adatai szerint legalább 800 ezer - a saját céget alapító egyszemélyes vállalkozókkal együtt több mint egymillió - kelet-európai munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába a munkapiac ottani, a némethez képest hét évvel korábbi megnyitás óta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?