Több pénz jut a családi házak hőszigetelésére

Pozsony |

<p>Idén nagyobb pénzösszegre számíthatnak azok, akik a családi házuk hőszigetelésére igényelnek állami támogatást. Az ezzel kapcsolatos jogszabály módosítás-javaslatát tegnap fogadta el a kormány. Ha erre a parlament is rábólint, az új szabályok júniustól léphetnek életbe.</p>

A módosítást kidolgozó közlekedési és építésügyi tárca célja, hogy egyszerűsítse az állami támogatás igénylésével kapcsolatos papírmunkát és vonzóbbá tegye a hőszigetelést a családok számára. Az egyik legfontosabb változás, hogy az állam növeli az igényelhető összeget. Az eddig érvényes szabályok szerint a családi házak tulajdonosai az épület teljes hőszigetelésére az indokolt és tényleges, kifizetett költségek legfeljebb 30%-ának megfelelő támogatást kérhettek. Egy-egy igénylő – az egyes konstrukciók hőszigetelő képességétől függően – legfeljebb 5 ezer euróra számíthatott. Ehhez további ezer euró hozzájárulást kaphatott, ha a végrehajtott hőszigeteléssel sikerült elérni egy megadott megtakarítást. Legfeljebb 500 euró támogatást lehetett igényelni azonban a projektdokumentáció kidolgozására és az energetikai tanúsítvány elkészítésére is. Az állami támogatás felső határa így 6500 euró volt. A kormány által tegnap elfogadott javaslat szerint idén júniustól a támogatás felső határa 8500 euróra nőne, az állam pedig az indokolt és tényleges, kifizetett költségek legfeljebb 40%-át állná. Ezzel párhuzamosan csökkentik a támogatás elintézéséhez szükséges igazolások számát is.

A hőszigeteléssel kapcsolatos új pályázati fordulót várhatóan az idei második negyedévben hirdetik meg. Pályázni a www.zatepluj.sk honlapon lehet, ahol az összes fontos információt közzéteszik. A feltételek között szerepel, hogy az adott családi házat kizárólag lakáscélokra használják, és már legalább 10 éve laknak benne, miközben az épület alapterülete korlátozott: egyszintes családi ház esetében 150, a kétszintesnél 250 négyzetméter a felső határ. A kérvényt csak olyan természetes személy nyújthatja be, aki Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkezik, és természetesen az ingatlannak is Szlovákia területén kell lennie. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?