Tatra Grand Residence

Pozsony |

<p>A főváros évek óta építkezésektől hangos belvárosi utcája, a Duna utca újabb ingatlannal bővül. Az ugyancsak átépítés alatt álló Tescóval szemben található utolsó foghíját építik be (most autóparkoló van ott).</p>

A tervek szerint a tegnap alapkőletétellel rajtolt építkezés 2011 nyarán fejeződik be.
A Tatra Grand Residence névre keresztelt épületegyüttes 10 szintes (ebből 2 a föld alatt), ami 16 lakással (az 5. és a 8. emelet között), 1326 négyzetméter irodaterülettel és közel 500 négyzetméternyi eladóterülettel bővíti a kínálatot, az épület parkolója pedig 60 gépkocsi befogadására képes - közölte Miloš Sušarský, a Tatra Residence ingatlanfejlesztő igazgatója.

A válság ellenére a belváros szívében található, az átlag feletti színvonalat megütő lakások (a legnagyobbak alapterülete eléri a 170 négyzetmétert) közel felét már elővételben lefoglalták. A beruházást elsődlegesen a Tatra banka finanszírozza, a pénzintézet fiókot nyit a várhatóan 10 millió euró összköltséggel megvalósuló épületben.

Az építési terveket készítő Peter Jančo szerint arra is kellett ügyelniük, hogy a modern kinézetű, több funkciót betöltő ingatlan beleolvadjon a környezetébe, mivel a belváros központja védett területnek számít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?