Románia is mentőövet dob az IMF?

Bukarest |

<p>Bukarestbe várják a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét, amely felmérné Románia makrogazdasági állapotát, és megkezdené a tárgyalásokat készenléti megállapodás előkészítésére, a fizetési és a költségvetési mérleghiány fedezése érdekében, írta pénteki számában a Ziarul Financiar.</p>

A román pénzügyi-üzleti napilap "hivatalos forrásokra" hivatkozva jelentette, hogy a nemzetközi pénzintézet delegációja várhatóan két hét múlva érkezik. Az említett források szerint ez lesz az első kapcsolatfelvétel az IMF és az Emil Boc vezette új román kormány között. Az országnak ugyanis szüksége lehet egy biztonsági övre, mint ahogy az Magyarország esetében is történt, vallják a lapban idézett, meg nem nevezett források.

A demokraták és szociáldemokraták alkotta romániai nagykoalíció számára most az a legnagyobb gond - olvasható a lapban -, hogy miként kezelje a váratlanul nagy mértékűnek bizonyult államháztartási hiányt. Már december végén kiderült, hogy ez a deficit a nemzeti össztermék öt százalékához közeledik. A hiány mértékére vonatkozó pontos adatok csak január közepe táján lesznek ismertek, így a kabinet nem fogadta még el az idei költségvetés tervezetét sem.

A Ziarul Financiar szerint különösen nagy gondot okoz a közvetlen külföldi tőkebefektetések drasztikus csökkenése, akárcsak az állami bevételek megcsappanása. A lej ezekben a napokban valóságos szabadesésben van, egy euróért pénteken már 4,2 lejt adtak a bankközi piacon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?