Óriási a szakadék a gazdagok és a szegények között

London |

<p>A nyolc leggazdagabb embernek akkora a vagyona, mint a világ szegényebb felének. Az adatot közlő Oxfam jótékonysági szervezet szerint óriásira tágult a gazdagok és szegények közötti szakadék.</p>

"Obszcenitás, hogy annyi gazdagság összpontosul ilyen kevés kézben, amikor a Földön minden tizedik ember naponta kevesebb mint 2 dollárból él" - jelentette ki Winnie Byanyima, az Oxfam egyik igazgatója, és hangsúlyozta, hogy az egyenlőtlenség aláássa a demokráciát.

Az Oxfam hétfőn kiadott elemzésének megjelenése egybeesik a svájci Davosban megnyílt idei Világgazdasági Fórummal, amelyen a világ számos politikai és gazdagsági vezetője gyűlik össze tanácskozni. 

"Túl sokat foglalkoznak a gazdagokkal"

A brit szabadpiaci agytröszt, az Institute of Economic Affairs igazgatója, Mark Littlewood ugyanakkor bírálta a jótékonysági szervezetet: "szegénységellenes jótékonysági szervezet létére az Oxfam túlságosan is sokat foglalkozik a gazdagokkal". Ehelyett inkább a gazdasági növekedésre kellene koncentrálniuk, mert csak az segíthet eltörölni a mélyszegénységet - fűzte hozzá.

Ben Southwood, az Adam Smith Intézet kutatási igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy valójában nem a világ gazdagjainak vagyona számít, hanem a szegények boldogulása, amelyben viszont évről évre javulás tapasztalható. "Az Oxfam gazdagsági statisztikája évről évre félrevezet minket. Az adat helyes - a Credit Suisse-től származik -, ám annak tálalása nem" - mondta Southwood.

Katy Wright, az Oxfam külső kapcsolatokkal foglalkozó vezetője szerint viszont a jelentés hasznos, mert kihívást jelent a politikai és gazdasági elit számára. "Nincsenek illúzióink afelől, hogy Davosban csupán beszélgetés zajlik a világ elitjének tagjai között, nem születnek érdemleges döntések, mi azonban megpróbáljuk ezt a fókuszt kihasználni" - tette hozzá.

Bill Gates vezet

A statisztikai adatok szerint a világ leggazdagabb nyolc embere akkora vagyon fölött rendelkezik, mint a Föld szegényebb feléhez tartozó 3,6 milliárd ember. A legnagyobb vagyona nettó 75 milliárd dollárral a Microsoft társalapítójának, Bill Gatesnek van. Őt a spanyol Amancio Ortega, az Inditex divatcég alapítója követi a sorban 67 milliárd dollárral, a harmadik Warren Buffett, a Berkshire Hathaway legnagyobb részvényese 60,8 milliárddal, a negyedik a mexikói Carlos Slim Helu, a Grupo Carso tulajdonosa 50 milliárd dollárral, az Amazon alapítója és vezetője, Jeff Bezos 45,2 milliárd dollárral az ötödik, a Facebook társalapítója és vezetője, Mark Zuckerberg 44,6 milliárddal a hatodik, Larry Ellison, az Oracle társalapítója és vezetője 43,6 milliárddal a hetedik és nyolcadikként Michael Bloomberg, a Bloomberg LP tulajdonosa zárja a sort nettó 40 milliárd dolláros vagyonnal.

Wright Donald Trump megválasztására és a brexitre utalva arra is felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági egyenlőtlenség a politikai életben is polarizációhoz vezet. "Az emberek dühösek és alternatívákat szeretnének. Úgy érzik, hátrahagyták őket, hiába dolgoztak keményen, nem jut nekik országuk gazdasági növekedéséből" - mondta.

Az Oxfam "humánusabb gazdaság" megvalósítását sürgette, és felszólította a kormányokat, hogy szabjanak határt a vezetői fizetéseknek, gátolják meg az adóelkerülést és jobban adóztassák meg a gazdagokat. A szervezet a gazdasági vezetőket is rászorítaná, hogy vegyék ki arányos részüket az adózásból, a vállalatokat pedig sürgette, hogy adjanak a megélhetésre elegendő fizetést az alkalmazottaiknak.

Az Oxfam az elmúlt négy évben hasonló jelentéseket publikált. A 2016-os beszámolója szerint a világ 62 leggazdagabbjának volt akkora vagyona, mint a világ szegényebb felének. Idén azért csökkent a szám mindössze a nyolc leggazdagabb listájára, mert a jótékonysági szervezet pontosabb adatok birtokába jutott.

Az Oxfam megállapítása szerint a világ leggazdagabb 1 százalékának vagyona összességében nagyobb, mint a világon élő többi ember teljes vagyona.

Jótékony gazdagok

A BBC News beszámolója emlékeztetett rá, hogy a nyolc leggazdagabb között is van, aki több tízmilliárd dollárt fordított adományokra személyes vagyonából. Bill Gates és felesége, Melinda 2000-ben állított fel egy magánalapítványt, amelyben több mint 44 milliárd dollárt helyeztek el. 2015-ben pedig Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan jelentette be, hogy életük során nettó vagyonuk 99 százalékát fogják eladományozni, azaz mintegy 45 milliárd dollárt.

Az Oxfam jelentésének adatai a Forbes és a Credit Suisse által évente kiadott globális gazdagságról szóló statisztikán alapulnak. A felmérés az egyes személyek tulajdonát, vagyontárgyait, az ingatlanokat, földet veszi figyelembe az adósságok levonásával, és nem számítja bele a jövedelmet.

A szervezet jelentésének módszertanát kritikák is érik, mivel a felállított kritériumrendszer szerint például azokat a diákokat is a szegényekhez sorolják, akinek egyelőre nagy adósságai vannak, ám a jövőben fényesek a kilátásaik a magas fizetésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?