Nyakunkon az újabb gazdasági válság?

Peking |

<p>Régen nem látott komoly árfolyamveszteséget szenvedtek el a vezető tőzsdeindexek hétfőn szerte Ázsiában.</p>

A kínai gazdaság megtorpanásától való félelem, amely a globális gazdaság lassulását vetíti előre, kisebb pánikot okozott a részvénypiacokon, a befektetők tömegesen menekülnek a kockázatosnak számító eszközökből, így részvényt adnak el, hogy többek között japán jent és államkötvényeket vásároljanak.    Az aggodalmak akkor kezdődtek, amikor Kína két hete meredeken leértékelte valutáját, a jüant. A félelmeket tovább táplálta, hogy a vártnál is rosszabb lett a kínai feldolgozóipar augusztusi teljesítményét mérő index. A pénteken közölt adat szerint a beszerzésimenedzser-index hat és fél éves mélypontra süllyedt.    A japán részvények kivételével a teljes ázsiai-csendes óceáni régió tőzsdei árfolyamait mutató, összetett MSCI index hétfőn 5,1 százalékkal, hároméves mélypontra zuhant.    Japánban a Nikkei-225 index 4,1 százalékot esett, Dél-Koreában a Kospi 2,5 százalékot, Ausztráliában az S&P/ASX-200 mutató több mint 4 százalékot zuhant. A tajvani tőzsde majdnem 5 százalékot, az indonéz több mint 4 százalékot veszített.    A pekingi vezetés újabb intézkedéssel próbálta megnyugtatni az izgatott részvénypiacokat: az államtanács honlapján vasárnap megjelent rendelkezés szerint a kínai nyugdíjalapok nettó eszközeik 30 százalékát mostantól a részvénypiacokon is befektethetik. Ez akár 156 milliárd dollár többletpénzt is jelenthet. Elemzők szerint azonban több hónapba, akár egy évbe is beletelhet, mire ez a pótlólagos forrás megjelenik a tőzsdéken. Ezért nem is sikerült egyelőre megfékezni a kínai tőzsdéken azt az újabb eladási hullámot, amelyet a pénteken közölt, nagyon gyenge makrogazdasági adat váltott ki. Hétfőn a tokiói tőzsde zárásakor a sanghaji tőzsde 6,5 százalékkal zuhant, de előzőleg bő 8 százalékos mínuszban is járt. A sanghaji tőzsdén utoljára 2007-ben volt ekkora árfolyamveszteség. A hongkongi Hang Seng index 4,75 százalékos mínuszban volt.    A kőolaj ára több mint hatéves mélypontra süllyedt. Kora reggel az északi-tengeri Brent fajtából egy hordó (159 liter) októberi szállításra 44,40 dollárba került. Ez 1,06 dolláros csökkenés péntekhez képest. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) árfolyama ugyanennyivel, 39,39 dollárra esett, ami hat és fél éves mélypont. Az elemzők az olajár csökkenését is a kínai gazdasági növekedés megtorpanásától való félelemmel magyarázták.    Ahogy az piaci pánikok idején lenni szokott, felfelé araszol az arany ára. A nemsfémből egy uncia (31,1 gramm) 1156 dollár körül forgott hétfő reggel. Ez ugyan 0,3 százalékos csökkenés péntekhez képest, de az árfolyam előzőleg 1165 dolláron, sőt pénteken 1168 dolláron is járt, ami másfél hónapos csúcs. Az arany több mint 4 százalékot drágult a múlt héten, ilyesmire több mint hét hónapja nem volt példa.    Az amerikai kincstárjegy árfolyamán is látszik, hogy a befektetők biztonságos, menedékeszközökbe csoportosítanak át: az irányadó tízéves papír hozama 2 százalékra, négyhavi mélypontra süllyedt. Eközben meredeken gyengültek a feltörekvő országok devizái, a dél-afrikai rand értéke rekordalacsonyra süllyedt az amerikai dollárral szemben.  Esik a rubel árfolyama, csökkennek a moszkvai tőzsdeindexek Jelentősen csökkent a rubel árfolyama a dollárhoz és az euróhoz képest, a moszkvai tőzsde irányadó mutatói pedig erősen süllyedtek hétfőn, követve az ázsiai értékpapírpiacok mélyrepülését. A moszkvai tőzsde devizakereskedésében tavaly december közepe óta először ismét átlépte a 80 rubeles küszöböt az euró árfolyama, míg a dollár közelít az január végi 71,85 rubeles csúcsához. A nyitás után a 70,06 és 70,41 rubel közötti sávban cserélt gazdát a dollár. Az első néhány perc elteltével azonban 71,18 rubelre drágult a dollár, ami majdnem 2 rubellel több pénteki záróértéknél. Az euró ugyanekkor közel 3 rubellel 81,65 rubelre erősödött.     A nemzeti bank hétfői hivatalos árfolyamához képest a dollár 3,06 rubellel, az euró pedig mintegy 5,49 rubellel volt drágább.    Augusztus eleje óta a dollár árfolyama több mint 9 rubellel, az euróé pedig 13 rubellel emelkedett.     A moszkvai tőzsde irányadó mutatói közül a rubelben számított MICEX-index 1,70 százalékos mínuszban 1635,05 ponton, míg a dollárban számított RTS-index 4,99 százalékos veszteségben 724,32 ponton állt hétfő délelőtt az 1659,31 pontos, illetve 747,97 pontos nyitás után.     Az orosz fizetőeszköz gyengülésének hátterében az áll, hogy folyamatosan csökken a kőolaj világpiaci ára, illetve a tőke világszerte menekül a kockázatos befektetésekből - emlékeztetett az Interfax orosz hírügynökség.    Tavaly év végén az olajárak csökkenése és a nyugati szankciók miatt összeomlott a rubel árfolyama, majd a monetáris válság pillanatok alatt átterjedt a reálgazdaságra. A rubel értékének újbóli csökkenése azzal a kockázattal jár, hogy ismét destabilizálódhat az ország egy olyan pillanatban, amikor már úgy tűnt, hogy a recesszióba került gazdaság elérte mélypontját.    Az orosz kormány azzal számol, hogy idén 2,8 százalékkal zsugorodik a gazdaság, jövőre pedig ismét növekedésnek indul. Az olajárak közelmúltbeli zuhanása miatt azonban arra figyelmeztetett, hogy valószínűleg felülvizsgálja előrejelzését.     Közép-európai idő szerint délelőtt fél 12-kor a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta októberi szállításra hordónként (159 liter) 38,99 dollárba került, 1 dollár 46 centtel, 3,61 százalékkal esett az ára.    Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára hordónként 2 dollár 14 centtel, 4,71 százalékkal 43,32 dollárra esett az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. 2009. március 17. óta először fordult elő, hogy a Brent ára 45 dollár alá csökkent.  Nagy veszteséggel nyitott New York Nagy árfolyamveszteséggel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapír-piacokon. A kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 5,45 százalékkal, az S&P-500 index 5,22 százalékkal, a Nasdaq Composite index 7,53 százalékkal esett.    A DJIA-30 index 2014 februárja óta első alkalommal nyitott 16 ezer pont alatti értékkel.     A kínai gazdasági növekedés megtorpanásától való aggodalom már pénteken nagy, három százalékot meghaladó árfolyamcsökkenést okozott az amerikai tőzsdéken: a DJIA-30 3,12 százalékkal, az S&P-500 3,19 százalékkal, a Nasdaq Composite 3,52 százalékkal esett.    Hétfőn a folyamat felgyorsult, az ázsiai tőzsdéken is veszteséghullám söpört végig: a japán részvények kivételével a teljes ázsiai-csendes óceáni régió tőzsdei árfolyamait követő mutató, az összetett MSCI-index 5,1 százalékkal, hároméves mélypontra zuhant.     Japánban a Nikkei-225 index 4,6 százalékot esett, Dél-Koreában a Kospi 2,5 százalékot, Ausztráliában az S&P/ASX-200 mutató pedig több mint 4 százalékot. A tajvani tőzsde majdnem 5 százalékot, az indonéz több mint 4 százalékot veszített.    Hétfőn a sanghaji tőzsde 8,49 százalékkal zuhant. A sanghaji tőzsdén utoljára 2007-ben volt ekkora árfolyamveszteség. A sanghaji és a sencseni tőzsdék vezető részvényeit követő CSI300 index 8,75 százalékkal esett. A hongkongi Hang Seng index 5,17 százalékkal esett.     Az európai piacokat is nagy árfolyamveszteség ragadta magával hétfőn: a DAX-index az amerikai tőzsdék nyitásakor 5,78 százalék, a londoni FTSE-100 5,73 százalék, a CAC-40 Párizsban 7,11 százalék veszteséget mutatott.     A vezető európai vállalatok részvényeit követő indexek közül az EuroStoxx50 6,47 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 7,17 százalék veszteségben áll az amerikai piacok nyitásakor.    Az olaj ára is nagyot esett hétfőn. Az amerikai tőzsdék nyitásakor a WTI nyersolaj jegyzése öt százalék veszteséggel hordónként 38,39 dolláron, a Brent nyersolaj jegyzése pedig közel öt százalék veszteséget mutatott hordónként 43,20 dolláron.    Hétfőn a dollár gyengült, az euró erősödött. Az eurót délután fél négykor 1,1654 dolláron jegyezték, 2,37 százalékkal napi nyitóárfolyama felett. Legutóbb az euró árfolyama az idén januárban állt 1,16 dollár felett.  Tizenhat havi mélypontra esett a török tőzsdeindex Több mint 5 százalékkal gyengült és így 16 havi mélypontjára esett a török tőzsde irányadó indexe a belpolitikai bizonytalanságok és a kínai tőzsdék mélyrepülése miatt hétfőn. Az isztambuli tőzsde irányadó indexe, a BIST 100 délután 69 964,19 pontra csökkent, ami 5,19 százalékos esést jelent a pénteki záráshoz képest. A nap vesztese a Dogus-csoport autóimporttal és -értékesítéssel foglalkozó leányvállalata, a Dogus Otomotiv, amelynek árfolyama 8,85 százalékkal 11,85 lírára csökkent. Az Aksa Enerji török energetikai vállalat árfolyama 8,75 százalékkal 2,71 lírára esett. Az isztambuli székhelyű Tekstilbank, amelynek 75,5 százaléka kínai tulajdonban áll, a maradék részvényei pedig az isztambuli tőzsdén forognak, 8,02 százalékkal gyengült és 2,18 lírán forgott.     Gyengült a török líra árfolyama is: egy dollárért 2,9588 lírát kértek, ami közelít a múlt héten elért történelmi mélyponthoz, a 3,00 lírás értékhez. A török fizetőeszköz január eleje óta értékének 27 százalékát veszítette el a dollárhoz képest.     Közgazdászok szerint a török jegybanknak emelnie kellene a kamatokat, hogy megvédje a lírát. A török vezetés azonban, élén Recep Tayyip Erdogan államfővel hazaárulásnak tekinti a gazdasági növekedést fékező magas kamatokat és erős nyomás gyakorol a központi bankra a kamatcsökkentések érdekében. A török jegybank júliusban már az ötödik egymást követő hónapban nem változtatott 7,50 százalékos alapkamatán.     A líra mélyrepülésének egyik oka, hogy kudarcba fulladtak a koalíciós tárgyalások az iszlamista gyökerű kormánypárt, az Igazságosság és Fejlődés Pártja (AKP) és az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) között, ezért november 1-jére előre hozott parlamenti választást írt ki az államfő. Ez azt jelenti, hogy az év vége előtt már valószínűleg nem lesz stabil kormánya az országnak, ami gyengítheti a hazai és külföldi eseményekre adandó politikai válaszokat.    A belpolitikai bizonytalanság a Törökország határain kialakult geopolitikai feszültségekkel, valamint a betiltott Kurdisztáni Munkáspárttal kiújult harci cselekményekkel együtt gyengíthetik a bizalmat és visszavethetik a befektetéseket, ami lehúzhatja a gazdasági növekedést. Nihat Zeybekci török gazdasági miniszter mindazonáltal úgy véli, hogy mindennek ellenére a török gazdaság több mint 3 százalékkal növekedhet az idén.     Törökország gazdasága 2010-ben és 2011-ben még több mint 8 százalékkal bővült, ám előbb a fő exportpiacán, az euróövezetben kirobbant válság, majd a határain, Irakban és Szíriában fellángoló háború miatt jelentősen lelassult a növekedés. A bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százalékkal gyarapodott tavaly, míg az előző évben még 4,2 százalékkal nőtt. Nagy indexveszteségek Európában Nagy veszteségeket szenvedtek el az európai értékpapír-piacok árfolyamindexei hétfőn a kínai gazdasági növekedés megtorpanásától való aggodalmak miatt. A tőzsdék gyengülésének a lavináját a kínai piacok közel kilenc százalékos esése váltotta ki hétfőn.    A frankfurti DAX-index 476,09 ponttal, 4,70 százalékkal 9648,43 pontra esett hétfőn. Az index január óta első alkalommal végzett 10 ezer pont alatt.    Londonban az FTSE-100 index 4,67 százalékkal közel három éves mélypontra esett, 288,78 ponttal alacsonyabban, 5898,87 ponton zárt. Londonban egy kivételével minden részvény gyengült.     A párizsi CAC-40 index 5,35 százalék eséssel fejezte be a napot, 4383,46 ponton zárt, 247,53 ponttal alacsonyabban az előző napinál.     A legnagyobb tőkeértékű európai vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 5,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 pedig 5,44 százalékkal esett. Az FTSE Eurofirst 300 index tőkeértékéből a hétfői árfolyamesés mintegy 400 milliárd eurót faragott le.    A nyersanyagok árindexe 16 éves mélypontra esett hétfőn, a legnagyobb veszteségeket ezért az energiaipari és nyersanyagipari vállalatok részvényei szenvedték el, de a banki papírok is hat százalékot meghaladó mértékben gyengültek.     A Bloomberg amerikai adatszolgáltató 22 nyersanyag határidős árának alakulását tükröző indexe, a Bloomberg Commodity Index 1,7 százalékkal 86,3542 pontra, 1999 augusztusa óta a legmélyebb szintjére csökkent. Főleg a kőolaj világpiaci árának csökkenése húzta lefelé a mutatót.    Az olaj ára hat és fél százalékkal is esett hétfőn, hordónként 42,51 dolláron hat és fél éves mélypontot érintve. Este hat órakor a Brent olaj határidős jegyzése 4,26 százalékos csökkenéssel hordónként 43,53 dolláron állt.     Az amerikai WTI nyersolaj legalacsonyabb jegyzése 37,75 dollár volt hordónként, ami 6,7 százalékos csökkenésnek felel meg és a legalacsonyabb ár 2009 februárja óta. Este a WTI jegyzése 4,00 százalékos eséssel hordónként 38 383 dolláron állt.     Londonban a bányaipari index 9 százalékkal 2009 óta a legalacsonyabb szintre esett. Az Anglo American részvénye árfolyammélypontot ért el. A Premier Oil és a Tullow Oil 11 és 14 százalékkal esett.    Frankfurtban az RWE 9,11 százalékkal, az E.ON 8,60 százalékkal esett. Hasonló sorsra jutott a Repsol olajipari konszern is 8,81 százalékos, valamint a Total 7,90 százalékos eséssel. A ThyssenKrupp acélipari konszern 6,73 százalékkal esett.    "Valóságos lavina indult el az árfolyamküszöböknél kiváltott automatikus eladási megbízások miatt" - mondta Mark Ward, a Sanlam Securities szakembere. "Csak eladási megbízásaink voltak, úgyhogy valószínűleg még nem értük el a mélypontot" - tette hozzá.     "Mindent maga alá temetett a pesszimista hangulat" - mondta a Mislav Matejka, a JPMorgan frankfurti befektetési szakembere, hozzátéve, hogy "ugyanakkor azt kell látnunk, hogy számos fontos mutató ezt a negatív képet egyáltalán nem támasztja alá".    A német részvények Carsten Roemheld, a Fidelity befektetési alap tőkepiaci szakértője szerint "túladott" állapotban vannak. A német piacokat ugyanis az elmúlt három hónapban a többi európai tőzsdénél "jobban büntették a kínai gazdasági aggodalmak miatt".    Hétfőn az euró 1,61 százalékkal 1,1567 dolláros árfolyamra erősödött, de 1,17 dollár felett is jegyezték, amire legutóbb januárban volt példa.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?