Nőtt a bizonytalanság

London |

<p>Nem örülnek a befektetők, hogy a görögök nagy többsége elutasította a hitelezők ajánlatát.</p>

A nyugat-európai tőzsdeindexek tegnap eséssel nyitották a napot, és kora délután is jelentős mínuszban voltak. Főleg a bankok papírjaitól szabadultak a befektetők, ezeken belül a francia, olasz és spanyol pénzintézetek részvényeitől, attól tartva, hogy a görögök problémája kiterjedhet Dél-Európára. A Deutsche Bank árfolyama 3, a Commerzbanké 2,5%-kal esett a német tőzsdén.

Az igazán meglepő az euró szereplése volt a reggeli kereskedésben, hiszen igazán nem gyengült a közös deviza a többi nagy devizához képest. A dollárral szembeni jegyzései ugyan az ázsiai kereskedésben elég rosszul festettek, azonban az európai nyitásra már magához tért a közös deviza, délután 1,1035 körül állt a dollárral szembeni keresztárfolyam, hasonló szinten, mint egy héttel korábban.

A biztonságos menedékek iránti igény látszik a német állampapírpiacon. A 10 éves német államkötvények árfolyama fél százalékkal emelkedett tegnap délelőtt. Az aranyon a görög népszavazás azonban nem segített, a jelek szerint itt már az „adj el a hírre” jelenség érvényesült. Árfolyama a dollárral és az euróval szemben is 0,4 százalékot esett. A régiós devizákat ugyan tegnap reggel a gyengébb irányba lökték, de ez a változás – a reggeli órákban lezajlott csapkodás után – visszafogottabbá vált. A forint negyed százalékkal gyengült az euróhoz képest, tegnap délután 315 és 316 forint között ingadozott az árfolyama.

Globálisan ismét eladói nyomás alá kerülhetnek a tőkepiacok, ez pedig a Görögország illetve egyéb európai periféria országok által kibocsátott állampapírokat is érzékenyen érinti majd – nyilatkozta a görög fejleményeket látva Mohamed El-Erian, az Allianz vezető gazdasági tanácsadója. El-Erian szerint a piacok szempontjából meghatározó lehet, hogy milyen hatékonyan lesznek képesek együttműködni a nemzetközi hitelezők a görög tárgyalópartnereikkel azt követően, hogy a korábbi álláspontok meglehetősen messze voltak egymástól, és az sem mindegy, hogy a valószínűleg továbbra is zárva maradó bankok és az ATM-eknél jelentkező pénzhiány árnyékában lesz-e idejük a politikusoknak, hogy rendezzék soraikat. El-Erian hozzátette, hogy Európának megvannak az eszközei, melyekkel idővel kezelhetők a problémák. (MTI, TASR, vlv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?