Milyen év vár a pénzünkre?

<p>A gazdasági válság kimenetele továbbra is többesélyes, emiatt az idei év egészére is a bizalmatlanság lesz a jellemző. Még nehezebben juthatunk hitelhez, a pénzünkért azonban várhatóan nagyobb árat kínálnak. Mire kellene figyelnünk, ha idén szeretnénk befektetni a pénzünket? A világgazdasági válsághoz vezető pénzügyi krízis az Egyesült Államokból és néhány nyugat-európai országból indult világkörüli útjára.</p>

Elsőként a jelzáloghitelek miatt túlságosan eladósodott lakossági szektor került bajba, ami magával rántotta a pénzintézeteket is. Ezek a folyamatok Közép-Európára, így Szlovákiára sem voltak jellemzőek, az itteni pénzügyi rendszer mégis megsínylette a tengerentúli helyzetet.

A tőkepiac a világ legátfogóbb piaca, soha nem áll le, miközben a tőke pillanatok alatt változtatja a helyét. Az általános bizalmatlanság tehát itt is jelentkezik. Mivel a válság jövőbeni kimenetele továbbra is többesélyes, a 2010-es év egészére is a bizalmatlanság lesz jellemző. Még nehezebben juthatunk majd hitelhez, ugyanakkor a pénzünkért nagyobb árat kínálnak. Mivel Szlovákia lakosságára továbbra is a magas megtakarítási hajlandóság a jellemző, mindennek bizonyos mértékig akár a haszonélvezői is lehetünk. Annak ellenére, hogy az eurózónás jegybanki alapkamat 1%, a hosszú távú megtakarításokra ennek a négyszeresét is megkaphatjuk a kereskedelmi bankok betétjein keresztül. Aki bátrabb, a helyi tőkepiacon ennek a duplájáért is kölcsönözheti a pénzét. Mivel az év második felében minimális alapkamat-emelés várható, a helyzet a megtakarításaink szemszögéből tovább javulhat. A gazdasági fellendülés alatt könnyebb hitelhez jutni, a recesszió idején viszont a pénz birtokosai vannak jobb helyzetben. Érdemes lesz ezt kihasználni. A pénztulajdonosok réme, az infláció sem okoz gondot. Az előrejelzések szerint nem lesz magasabb 2%-nál, így a határidős betétek is reálhozamot biztosítanak.
A vitathatatlanul magas megtakarítási ráta mellett az utóbbi időben egyre többen vesznek fel hitelt lakásvásárlásra vagy átépítésre. A hitelezés terén a kereskedelmi bankok azonban ma már lényegesen óvatosabbak. Magasabb önrészt, legalább 30%-ot kérnek, és rövidebb időre kötik le a jelzáloghitelek kamatait. Ez az ingatlanvásárlók szempontjából negatív hír, viszont tény, hogy a lakásárak csökkentek, így abszolút értékben nem kell több saját forrást biztosítani. Az ingatlanszektorban az árak lassan mozognak, az egész év folyamán számottevő lakásár-emelkedéssel nem kell számolni.

A jegybankok által gazdaságélénkítés céljából kibocsátott pénz tavaly a tőzsdékre áramlott, a részvényárak ennek köszönhetően már felocsúdtak a nagy zuhanásból. Jelenleg a befektetők jelentős része kivár, és az elemzők többsége sem számít komoly emelkedésre 2010-ben. Ha esetleg mégis bekövetkezik egy újabb gazdasági visszaesés, sokat lehet majd veszíteni, így idén a tőzsdézéskor érdemes nagyon óvatosnak lenni.

Hiába vagyunk már egy éve a valutaunió tagjai, a pénzügyi válság miatt nem jelentek meg nálunk újabb pénzügyi termékek és kereskedési formák, sőt újra a pénzpiaci alapok és lekötött betétek reneszánsza következik. A terméktőzsdei kereskedéssel foglalkozó társaságok egyre szélesedő köre sem tud több potenciális ügyfelet megszólítani. Egyrészt a lakosság tapasztalatlansága, másrészt a terméktőzsdéken is uralkodó nagyfokú bizonytalanság miatt. A gazdasági élénkülés miatt a kőolaj drágulhat, viszont sok minden más, mint például az arany, de más fémek is, már most rekord magasan állnak. Amire az Európai Unió részéről még számíthatunk, az a fogyasztóvédelmi előírások szigorodása. A nagy kérdés azonban, hogy mindez mit ér a lakosság továbbra is igen alacsony fogyasztói öntudata és érdekérvényesítő képessége mellett. (Horbulák Zsolt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?