Milliárdokat szórnak szét

Frankfurt |

<p>Havonta 60 milliárd eurós kötvényvásárlásba kezd az Európai Központi Bank (EKB), hogy ezzel startolja be az európai gazdaságot és rántsa el a defláció elől Európát &ndash; jelentette be tegnap Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke. Az euró árfolyama nyomban esni kezdett.</p>

Megtörtént, amit mindenki várt: havi 60 milliárd eurót pumpál az uniós gazdaságba az EKB – ez 10 milliárddal több, mint amire az elemzők számítottak. A döntés indoklásában Mario Draghi elmondta: a meglévő kötvényvásárlási programok kiegészítésével az új, összesen 60 milliárdos likviditásnövelő program euróövezeti állam- és magánkötvények vásárlására irányul majd. A programot idén márciusban indítják, és 2016 szeptemberében fejezik be. A kötvényvásárlási program keretösszegét 20 százalékban a nemzeti jegybankok között osztják meg közös kockázatviselés céljából. A jegybankok EKB-tőkerészesedésük arányában viselik majd a kötvényvásárlási kockázatokat. Az intézkedésre az euróövezeti alacsony inflációs periódus elhúzódása miatt volt szükség – indokolta a döntést Mario Draghi. A döntéstől az inflációs kilátások javulását, a két százalék közeli inflációs cél elérését várják. A mennyiségi enyhítéssel a pénzügyi rendszerbe juttatott új pénz ideális esetben a kereskedelmi bankok közvetítésével a vállalatoknak és a lakosságnak nyújtott hitelek révén a beruházások és a fogyasztás felfuttatásával a gazdasági növekedést szolgálja majd – hangsúlyozta az EKB elnöke. Draghi elég pesszimistán beszélt az eurózónát fenyegető gyenge infláció veszélyéről, amit az olajárak utóbbi hónapokban tapasztalt összeomlása csak tovább súlyosbított. Az euró elég nagyot zuhant a bejelentés után: tegnap délután a 11 éves mélypontnak számító 1,15 dollár közelében is jegyezték, a bejelentés előtti 1,164 dollárral szemben. Elemzők szerint a közeljövőben további gyengülés várható, jövő héten várhatóan már csak 1,13 dollárt adnak egy euróért. Ezzel párhuzamosan tegnap jelentősen csökkentek az európai kötvényhozamok is. A közös európai fizetőeszközre a jövő hét elején a görög választások is súlyos csapást mérhetnek – ha a várakozások szerint győz a szélsőbalos Sziriza nevű párt.  (mi, MTI, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?