Melyik járásban alapítsunk céget?

Pozsony |

<p>Szlovákiában továbbra is szakadéknyi különbségek vannak az egyes régiók között a vállalkozói környezet szempontjából. A Szlovákiai Vállalkozók Szövetségének (PAS) legfrissebb elemzése szerint a legjobb feltételeket a vállalkozóknak a főváros és a környező járások biztosítják, a sereghajtók között közép- és kelet szlovákiai járásokat találhatunk.</p>

A jelentős regionális eltéréseket az Európai Unió és a Világbank is Szlovákia egyik legsúlyosabb problémájának tartja. A Világgazdasági Fórum nemrég 104 országot vett górcső alá, azt vizsgálva, hogy az egyes országokon belül milyen nagy regionális eltérések vannak a vállalkozói környezetet illetően. Szlovákia ezen a listán a 96. helyre szorult, mint olyan ország, ahol óriási szakadék tátong az egyes régiók között. Peter Klátik, a PAS elemzője szerint a különbségek az elmúlt években ráadásul tovább mélyültek.

Az erről szóló szakmai vitában azonban eddig csak az olyan száraz statisztikai adatokra hivatkoztak, mint az adott régió gazdasági teljesítménye vagy a munkanélküliség nagysága. A PAS ezért a múlt év utolsó negyedében mind a 79 járásra kiterjedő felmérést végzett, amely során 25 ezer vállalkozót és céget kérdeztek arról, mi is a véleményük az egyes régiók vállalkozói környezetéről. A kérdésekre végül ugyan csak 5 ezer vállalkozó és cég válaszolt, a felmérés azonban így is érdekes eredményeket hozott.

A vállalkozók többsége a legtöbb pontot ezúttal is a fővárosnak adta, hiszen szerintük Pozsony mind az öt járása kiváló feltételeket nyújt a vállalkozáshoz. Az első tíz legjobb járás között sorban Nagyszombat, Malacka, Galánta, Szenc és Dunaszerdahely következnek. A legrosszabbul Gölnicbánya, Nagykürtös, Lőcse, Szinna és Poltár teljesítettek. A PAS elemzése szerint egy-egy régió megítélésénél a vállalkozók leginkább az infrastruktúra fejlettségét nézik. „A hiányzó vagy rossz minőségű úthálózat az egyik legnagyobb akadálya a vállalkozásnak” – nyilatkozta Róbert Kičina, a PAS ügyvezető igazgatója. Nem kevésbé fontos szerinte azonban a jogérvényesítés is, vagyis hogy az egyes járásbíróságokon milyen gyorsan intézik el a peres ügyeket. Sokat nyom a latban a hivatali korrupció mértéke, és az is,hogya régió iskolahálózata milyen mértékben veszi figyelembe a vállalkozók elvárásait.

A PAS rákérdezett arra is, hogyan értékelik a vállalkozók az egyes régiók munkavállalóit. Az így felállított toplista természetesen erősen szubjektív, hiszen csak azon vállalkozók válaszain alapul, akik hajlandók voltak bekapcsolódni a felmérésbe, néhány tanulság azonban így is levonható belőle. A legfontosabb, hogy az egyes régiókban tapasztalható munkanélküliség nagysága és az alkalmazottak munkamorálja között nincs összefüggés, vagyis az, hogy az egyik napról a másikra az utcára kerülhetnek, nem motiválja nagyobb munkaképességre az alkalmazottakat. A felmérés szerint a legjobb munkamorállal a kiszucaújhelyi, szenci és ólublói alkalmazottak rendelkeznek, a negyedik helyen pedig a kirívóan alacsony munkanélküliségi rátával büszkélkedő Pozsony–Óváros található. A legkevésbé a galántai, selmecbányai és varannói munkavállalókkal vannak megelégedve.

A PAS szerint elemzése az elkövetkező időszakban hatékony segítséget nyújthat a külföldi befektetőknek abban, hol érdemes letelepedni Szlovákiában. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?