MÉGSEM LESZ GÁZ?

Moszkva |

<p>Az orosz fél megkapta vasárnap későn este az Európának való orosz gázszállítások ellenőrzésére hivatott megfigyelő csoportról szóló megállapodást, immár Ukrajna aláírásával, de Kijev kiegészítéseket csatolt hozzá, amiért Dmitrij Medvegyev elnök megtiltotta az orosz kormánynak a dokumentum alkalmazását és ezzel az európai gázszállítások felújítását.</p>

A dokumentum megérkeztét Szergej Lavrov külügyminiszter jelentette be vasárnap késő este. Medvegyev úgy vélekedett: "Ez már csak a józan ész feletti gúnyolódásnak tekinthető, és célja a megszületett megállapodás életbe lépésének akadályozása, nyilvánvalóan destruktív és provokatív lépés".

Ezt követően Vlagyimir Putyin kormányfő közölte José Manuel Barrosóval, az EU Bizottság elnökével, hogy a megállapodáshoz csatolt, s Moszkvával nem egyezetett kiegészítések nem elfogadhatók, először is azért, mivel gyökeresen megváltoztatják a megállapodás lényegét, másrészt azért, mivel jelentős részben nincs közük az Európába menő orosz gázszállításokhoz, hanem a Gazprom és a Naftogaz kereskedelmi kapcsolataira vonatkoznak. Putyin felajánlotta Barrosónak, hogy elküldi az EU energetikai minisztereinek hétfői tanácskozására az orosz kormány illetékes tagjait és a Gazprom képviselőit, s abban maradt vele, hogy hamarosan újra beszélnek.

Lavrov arról számolt be, hogy a Kijevben hajnalban aláírt, s Moszkvában egész nap várt dokumentumot Oroszország uniós nagykövetének adták át Brüsszelben. A csatolt iratot ugyan nem mellékelték, de az már hozzáférhető, s enyhén szólva is csodálkozást kelt, mivel részben hazug állításokból áll, például arról, hogy Ukrajna nem vett le a tranzitra küldött orosz gázból.

Előzőleg Moszkvában késő estig többször elmondták az illetékesek: akadályozza az Európának szánt gázszállítások felújítását, hogy még nem kapták kézhez az ukrajnai tranzitot ellenőrző megfigyelőkről Kijevben hajnalban aláírt dokumentumot, és ezt késő délután jelentette Dmitrij Medvegyev elnöknek is Igor Szecsin miniszterelnök-helyettes. Medvegyev akkor kijelentette, hogy Oroszország két feltételhez köti a gázszállítások felújítását: minden érdekelt fél írja alá a megállapodást, amely szövegében azonos az orosz fél által előkészített, egyeztetett és aláírt dokumentummal, és foglalják el helyüket a megfigyelők ott, ahol ellenőrizni fogják a gáz áramlását. Közben a megfigyelők vasárnap már több mérőállomásra megérkeztek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?