Már a CAC Leasing Slovakia a listavezető

Szlovákiában a lízingpiac az elmúlt három évben viharosan fejlődött, a forgalomnövekedésből az ágazatban érintett társaságok nem egyenlő arányban vették ki a részüket, ezért az élmezőnyben jelentős mozgások voltak tapasztalhatók.

Szlovákiában a lízingpiac az elmúlt három évben viharosan fejlődött, a forgalomnövekedésből az ágazatban érintett társaságok nem egyenlő arányban vették ki a részüket, ezért az élmezőnyben jelentős mozgások voltak tapasztalhatók. A legfontosabb fejlemény a piac mind nagyobb koncentráltsága, azaz egyre kevesebb lízingcég egyre nagyobb részesedésre tesz szert. Napjainkban a lízingben érdekelt társaságok közül az első 5 már az összforgalom több mint 80 százalékát adja; a 10 legnagyobb társaság piaci részesedése folyamatosan nő, tavaly már elérte a 91 százalékot. Ez azt jelenti, hogy a Szlovákiai Lízingtársaságok Szövetségébe tömörült 35 társaság közül a fennmaradó 25 együttesen mindössze a piac 9 százalékát tudja kihasítani. Az élbolyba tartozó cégek mögött komoly tőke (GE Capital), vagy autógyártó (Volkswagen, DaimlerChrysler), vagy bank (ČSOB, Volksbank, HypoVereinsbank, Komerční banka, legújabban pedig az OTP Bank) áll, s nem egy esetben több országban is tevékenykedik. Míg 2001-ben a legnagyobb forgalmú lízingcégnek kijáró pálmát a ČSOB Leasing vitte el, addig tavaly már a cseh, osztrák és szlovák tőkével működő CAC Leasing Slovakia a listavezető, a ČSOB Leasing a második. A korábbi piacvezető Volkswagen viszont visszaesett az 5. helyre, ami annak köszönhető, hogy kizárólag személygépkocsikra szakosodik, így a többi, dinamikus területen nem rúg labdába. Ezek után lássuk a hazai lízingpiac legfontosabb szereplőjének, a CAC Leasing Slovakiának tavalyi mérlegét.

Mint említettük, tavaly a CAC Leasing Slovakia átvette a vezetést a ČSOB Leasingtől. Lássuk, az elmúlt évben mit produkált a nálunk már 10 éve működő, a Bank Austria Creditanstalt Leasing, a Komerční banka és a HypoVereinsbank Slovakia tőkeerejét a háta mögött tudó társaság. A CAC Leasing 2002-ben a forgalom terén 27 százalékos növekedést produkált, ami messze meghaladja a hazai lízingpiac 15 százalékos gyarapodását. Összesen 9029 lízingszerződést kötött, melyek együttes értéke hozzáadottérték-adó nélkül 6,896 milliárd korona volt, s ezzel 18 százalékos piaci részesedést harcolt ki a 40 milliárdos piacból. A tavaly 131 millió korona adózás utáni nyereséget produkáló társaság esetében is döntően a gépkocsik, haszonjárművek lízingelése dominált, ez utóbbira esett forgalma több mint 50 százaléka (3,995 milliárd korona). A CAC Leasing elsőként a szlovákiai cégek közül 600 millió korona hitelt kapott a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD), s 2003 februárjától ebből támogatja az Eurobonus program keretében a kis- és középvállalkozók euróban igényelt lízingigényeit. A 36, 48 és 60 hónapos futamidejű Eurobonus programot azóta kibővítette az Skbonus programmal, amely a nevéből is adódóan szlovák koronában nyújt hitellehetőséget. A pénzügyi produktum érdekessége, hogy a rendesen törlesztő ügyfeleket támogatja, azaz utólagosan kedvezőbb lízingszorzót biztosít számukra. A többek között Dunaszerdahelyen, Komáromban és Rozsnyón is kirendeltséget működtető, 107 főt alkalmazó CAC Leasing a szokványos szolgáltatásokon felül az operatív lízing és a részletfizetésre történő lízingelés területén is tevékenykedik. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?