Magyarországon már a plázákat is érintheti a gázkorlátozás

Budapest |

<p>A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő cégek vezérigazgatóival és az önkormányzati intézményekkel kapcsolatot tartó hivatali ügyosztályvezetőkkel egyeztet csütörtök reggel Hagyó Miklós (MSZP) és Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes a gázkorlátozással összefüggő kérdésekről, teendőkről.</p>

A gázkorlátozás harmadik szintje már a plázákat és a szolgáltató központokat is érinti. A kulturális intézményekre, a színházakra, a könyvtárakra még nem vonatkozik, azok jelenleg a negyedik kategóriába tartoznak, az iskolák és az egészségügyi intézmények pedig a lakossághoz hasonlóan ötödik kategóriásak.

Tájékoztatásuk szerint e megbeszélésre már azt követően kerülhet sor, hogy várhatóan még szerdán kiterjesztik a gázkorlátozást az úgynevezett harmadik fokozatra, az abban érintett szervezetekre. Várható az is, hogy csütörtökön megjelenik az az új szabályozás, ami szerint a jelenlegi ötnél több kategóriába sorolják a gázfogyasztókat. A főpolgármesteri hivatalban szerdán délután Hagyó Miklós által összehívott megbeszélésen az MTI információi szerint arról is szó esett, hogy létrehoznak egy operatív csoportot, amely a gázkorlátozásban érintett intézményeknél, szervezeteknél azonnal elvégzi a víztelenítéseket. E nélkül ugyanis komoly károk keletkeznének az adott intézmény, cég energiaellátó rendszerében. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?