Magyarország: állnak a vonatok, bedugult a reptér

<p>Az egész országban áll a vasúti közlekedés, alig mozognak vonatok - mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke reggel az MTI-nek. Elmondta: a vonatközlekedés a sztrájk alatt nem kiszámítható, ez a szolgáltatás szinte nem vehető igénybe. A szakszervezet szerint Kelet-Magyarországon, Közép-Magyarországon a vasúti vonalak teljesen leálltak, Nyugat-Magyarországon egy-két vonalon járnak a vonatok.</p>

Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: az InterCity és a belföldi gyorsvonati közlekedés gyakorlatilag megszűnt a sztrájk miatt.

Arra a kérdésre, hogy meddig tart a vasutassztrájk, Gaskó István elmondta: ez a fejleményektől függ, az összes körülmény mérlegelése után az elnökség dönt a további lépésről.

Reggel 6 órakor a budapesti Keleti Pályaudvar központi kijelzője azt mutatta, hogy a sztrájk miatt vonatok nem indulnak, az érkezésnél pedig késésekre, járatkimaradásokra kell számítani. A Nyugati Pályaudvar kijelzőjén egyetlen induló járat, a 6:53-as szegedi IC szerepelt, ám ennek indulása is bizonytalan - mondták el az ügyfélszolgálati irodában. Az MTI helyszíni tudósítója csak néhány utast látott korán reggel mindkét pályaudvaron.

A miskolci Tiszai pályaudvaron egy-két BZ motorvonaton kívül nem járnak szerelvények, az éjszaka folyamán a jegyvizsgálók körében is erősödött a sztrájk - mondta a VDSzSz területi vezető ügyvivője. A szolgálatra jelentkezők közül körülbelül 60 százaléknyian nem vették fel a munkát. Szeged Nagyállomás nem indít és nem fogad vonatokat; az elektronikus információs tábla kiírása szerint Budapest felé és felől bizonytalan ideig szünetel a közlekedés.

Szombathelyen reggel hat órakor állt a vonatközlekedés, nem indult és nem érkezett egyetlen vonat sem, a vasútállomás utascsarnokában 50-60 utas tartózkodott, a jegypénztárak zárva tartottak, az utasokat nem tájékoztatta senki - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?