Közmunkát kell vállalniuk a briteknek a munkanélküli ellátásért

London |

<p>Közmunkát kell teljesíteniük vagy kötelező átképzésen kell részt venniük a régóta munkát kereső briteknek, ha meg akarják tartani álláskeresési támogatásukat - közölte hétfőn a brit pénzügyminiszter.</p>

George Osborne a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben zajló éves kongresszusán felszólalva úgy fogalmazott, hogy az állam senkit nem hagy segítség nélkül, de "senki nem kaphat valamit, ha semmit nem nyújt érte cserébe".    Ennek jegyében azoknak a szociális ellátásban részesülő állástalanoknak, akiknek már legalább két éve nincs munkájuk, az új szabályok alapján jelentkezniük kell közmunkára, például hulladékgyűjtésre, vagy főzhetnek idős rászorultakra, illetve jótékonysági szervezeteknek is dolgozhatnak. Ha erre nem hajlandók, akkor minden nap jelentkezniük kell a területi munkaközvetítő központban álláslehetőségekért.    A harmadik lehetőség az, hogy az állástalanok kötelező képességfejlesztő képzésen vesznek részt, növelve elhelyezkedési esélyeiket. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?