Kilencéves mélyponton stagnált az euróövezeti és uniós munkanélküliségi ráta

munkahely

Stagnált, több mint kilenc éve legalacsonyabb szinten volt márciusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt adatai szerint. 
 

Az euróövezetben szezonális kiigazítással 8,5 százalék volt a munkanélküliség, ugyanúgy mint februárban, ami 2008 decembere óta a legalacsonyabb. Egy éve márciusban a ráta magasabb, 9,4 százalék volt.

Az Európai Unió egészében a szezonálisan kiigazított márciusi munkanélküliségi ráta a februárival megegyező, 7,1 százalék volt, az egy évvel korábbi 7,9 százalék után. Az EU idei márciusi  munkanélküliségi rátája 2008 szeptembere óta a legalacsonyabb. 

Márciusban 18,481 millióan voltak munka nélkül az EU 28 tagállamában, ebből 13,824 millióan az euróövezet 19 tagállamában. A februárihoz képest az EU-ban 94 ezerrel, az euróövezetben 83 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest 1,930 millióval kevesebben voltak munkanélküliek az EU-ban és 1,414 millióval az euróövezetben. 

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 2,2 százalékot, Csehországban regisztrálták márciusban. A második és harmadik helyen Málta és Németország osztozott 3,3 és 3,4 százalékkal.
 

A legmagasabb munkanélküliségi rátát Görögországban jegyezték fel, 20,6 százalékosat (januári adat), valamint Spanyolországban 16,1 százalékosat. 

Februárban minden egyes tagországban csökkent a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest, Litvániát  kivéve, ahol stagnált, és Észtországot, ahol viszont 5,3 százalékról 6,5 százalékra emelkedett. 

A legnagyobb mértékben Cipruson csökkent a munkanélküliségi ráta, 12,3 százalékról 9,1 százalékra, valamint Görögországban 23,2 százalékról 20,6 százalékra (január-januári összevetésben), Horvátországban pedig 11,8 százalékról 9,4 százalékra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?